Ahogyan én (nem) látom a dolgokat.....

Nagyon rég nem jelentkeztem már. Elnézést kérek mindenkitől, aki várta az új bejegyzésemet, de borzasztóan nincs időm mostanság semmire. Még meghalni sem....

Néhány hónapja, 22 év szolgálat után kiléptem az OMSZ kötelékéből. Így sincs több szabadidőm, mint előtte volt, de legalább nem "játékpénzért", hanem valódi fizetésért hajtom a mókuskereket. Maradtam az egészségügyben - csak nem állami szektorban, hanem egy magán egészségügyi szolgáltatónál, ahol mind emberileg, mind szakmailag és persze nem utolsó sorban anyagilag is lényegesen több az elismerés, mint az Országos Mentőszolgálatnál volt. A korábbi másodállásomból lett a jelenlegi főállásom. Úgyhogy mentőautót immáron fél esztendeje csak kívülről láttam ....

Egyébként a hír igaz: van élet a mentők után!!!!!

De, hogy írjak valami érdekeset is, álljon alább egy nem túl szép igaz történet:

Lehet, hogy üldözési mániának tűnik, de nem egy olyan esetnél jártam az évek folyamán, amelyek megerősítettek engem abban a hitemben, hogy az érintettek utólag  gyakran elferdítik az eseményeket és egy-egy ügy kapcsán különböző érdekeknél fogva nem a valós események szerint adják elő a történteket, ennek megfelelően egy esetleges jogi felelősségre vonás (legyen szó munkajogi, büntetőjogi vagy egyéb felelősségre vonásról) más döntés születik, mint amire az ember fia számít.
 
Történt sok-sok évvel ezelőtt, hogy egy délelőtt tőlünk 15 kilóméterre lévő üzembe riasztottak, a bejelentés szerint valaki beleesett egy betonkeverőbe. A helyszínre érkezve, amely egy száraz vakolatokat és egyéb hasonlókat gyártó cég üzeme, izgatott fiatalemberek fogadnak, bekísérnek egy épületbe, lépcsőkön fel, majd megállunk egy hatalmas, Isten tudja hány köbméteres fémhenger előtt. Elmondják, hogy egyik dolgozójuk, egy fiatal technikus lány ebbe esett bele, majd el is spurizak a helyszínről. A hengeren van egy nyitott ajtó – akkora, hogy átlagos testalkatú ember éppen be tudja gyömöszölni magát. Benézünk, elemlámpával bevilágítunk de a henger üres (már amennyire a benne kavargó porban meg tudjuk ítélni), senkit és semmit nem találunk benne. A henger közepében egy hosszanti tengelyt látunk, amelyen hosszú lemezek, kések vagy akármik meredeznek minden irányban. Elkapunk egy dolgozót és kikérdezzük, hogyan működik a gép és egyáltalán mi is történt. Elmondja, hogy ebbe a hatalmas hengerbe felülről beleengedik a zsákos szárazvakolat alapanyagait (cement, homok, kavics stb.), majd elindítják a hengerben lévő keverőt, amely irtózatos sebességgel összekeveri a hozzávalókat. Mikor ez megvan, akkor a henger alján kinyílik egy csapóajtó és a kész keverék leesik egy tárolóhelyre, ahonnan egy csigarendszer (olyan, mint ami a betakarított gabonát) felviszi egy másik tárolóba, onnan később zsákokba töltik az anyagot. Azt is elmondja, hogy a keverés végén szokott a technikus mintát venni az anyagból, melyet elvileg egy nyeles, kanálszerű eszközzel kéne megtennie, de a gyakorlatban főnökei ezt a metódust nem fogadják el, így minden egyes alkalommal be kell másznia a hengerbe és úgy venni  a mintát. Szerinte a technikus lány most is így tett, de mivel a henger oldalán lévő csapóajtó biztonsági kapcsolója tudottan rossz (ennek a kapcsolónak lenne feladata megakadályozni, hogy nyitott ajtó mellett a gépezet elinduljon), valószínűleg egy másik helyiségből éppen akkor indították el a keverést (egy ENTER megnyomásával valamelyik vezérlő számítógépen) amikor ő a keverőben tartózkodott. Kérdezzük, nem lehet, hogy valami félreértés az egész, és esetleg egy hülye munkahelyi vicc áldozatai lettek? Nem lehet, hogy a kolléganőjük egyszerűen elbújt valahová, hogy őket megviccelje? „Nem, biztosan nem…..” Valahol én  is ezt gondolom, ha így is lett volna már biztosan előbújna ekkora felhajtás láttán. Újra benézünk a hengerbe, körbevilágítjuk elemlámpával (persze csak óvatosan, nehogy elinduljon és az OMSZ hősi halottaivá váljunk a pillanat tört része alatt), ekkor veszünk észre néhány ruhafoszlányt a tengelyen. A por még mindig nagyon kevés belátást enged. Nézelődök befelé, egyszer csak a cement és egyéb építőipari alapanyagok szaga mellett halványan megcsapja az orromat valami: a vér semmivel sem összetéveszthető, oly sokszor érzett szaga……. Hamar kihúzom a fejemet a hengerből és megosztom tapasztalatomat a kollégáimmal. Egyszer csak gépkocsivezetőnk lesápad, a földre mutat és csak annyit mond: „Oda nézzetek!” Lenézünk a majd’ bokáig érő cementes porba melyben eddig ácsorogtunk. Döbbenet, csend…… Amit látunk attól elnémulunk. A porban két, szemmel láthatóan női kézfej, egyiken gyűrűk….. Nagyot nyelek, most csap meg igazán a tragédia érzése. Egymásba kapaszkodunk, muszáj. Nehéz elmondani mi minden jár ilyenkor az ember fejében, talán nem is gondolatok ezek, inkább csak érzések, érzésfoszlányok. Lassan összeszedjük magunkat, tényleg lassan, majd intézkedünk. Mivel a henger alatt lévő tárolóba bejutni nem lehet, értesítjük a tűzoltókat, a műszaki mentés és a gép szétszedése az ő feladatuk. Értesítjük a rendőrséget, itt már biztosan rájuk is szükség lesz. Megyei irányítás, majd telefonon referálunk a mentőszervezet vezető főorvosnak. Megvárjuk a társszerveket, majd mivel megítélésünk szerint nagyon kicsi az esélye annak, hogy élve kerül elő a sérült, elhagyjuk a helyszínt, bevonulunk állomáshelyünkre. Később beszélünk a tűzoltókkal, ahogyan ők fogalmaznak, nem sok mindent találtak a tárolóban……..
 
Hosszú idő elteltével olvasom a sajtóban, hogy megtörtént a baleset kivizsgálása. A vizsgálat eredménye szerint a technikus éppen benyúlt a hengerbe mintát venni, mikor az automatika elindította a rendszert és a hirtelen induló lapátok berántották őt a keverőbe.
Nem vagyok sem igazságügyi keverőgép-szakértő, sem fizikus, sem egyéb elismert szaktekintély, DE! Kérdem én: ha valóban kívülről nyúlt bele a technikus a hengerbe és a lapátok berántották őt, miért pont és miért csak a kézfejeit dobálták ki néhány zsáknyi porvakolat kíséretében a gépből? Lehet, hogy csak én nem értem? Szerintem (az én józan, egyszerű, mondhatnám paraszti eszemmel gondolkozva) sokkal inkább benne volt a hengerben és éppen kimászni készült belőle. Gondolom a kezeivel már nyúlt kifelé, mikor a szerkezet működésbe lépett.
Tudom, őt ezzel már nem lehet visszahozni az élők sorába, meg „ami megtörtént, az megtörtént, változtatni nem lehet rajta” és még számtalan közhelyet tudnék felhozni, de akkor is….. Azért ez valahol nagyon durva és érthetetlen.....

0 Tovább

Beletérdeltem...

életmentő mentő mentők kutyaszar eszméletlen

Nyári délutánon forgalmas nemzetközi főútvonal mellett fekvő beteghez kér segítséget egy éppen arra járó háziorvos. Kiérkezünk, egy erősen leharcolt, hajléktalan jellegű férfi fekszik az árokban. Köszönés után gyors szóváltás a doktorral (ő alig érthetően, erős arab akcentussal):

-Jó napot kívánok! Mi történt?
-Beletérdeltem a szárbá.
-Tessék ?????????
-Nem tudom, kutyászár vádzs emberszár, de nádzson büdös! Nézzék, tisztá szár lett a nádrágom.
-Nem úgy, mi van a beteggel?
-Já, áz eszméletlen. Be kell vinni á kórházbá.
-Köszönjük szépen a segítséget, Azt hiszem innentől már magunk is boldogulunk.
Mindezt fapofával, röhögés nélkül……. Nem volt egyszerű :)
2 Tovább

Egyszer, a zenetáborban.....

életmentő életmentők mentő mentők mentőszolgálat mentés életmentés sürgősségi ellátás zenetábor amerikai pite furulya

Évekkel ezelőtt történt az eset. Este 11 óra körül egy falusi sportcsarnokba riasztottak minket, nyaki gerinc sérülés gyanús gyermekhez. Kiérkezéskor 13 év körüli kislányt találunk, fekszik a parkettán, nyakát fájdítja. Elmondta, hogy futott, közben hátra nézett, rosszul lépett, pattant egyet a nyaka és azóta fáj, nem tudja rendesen mozgatni. Stifneck-kel, backboard-on rögzítettük, közben beszélgettünk:

  • Mit csinál ilyen késő éjszakai órán ennyi gyerek a sportcsarnokban?
  • Táborozók vagyunk.
  • Milyen táborban vagytok? Sporttábor? Művészeti tábor?
  • Zenetábor.

Itt el kellett fordulnom vigyorogni, nem akartam komolytalannak tűnni ennyi ember előtt. Közben bekerül a hordágy, átemeljük és visszük ki a mentőautóhoz. Berakjuk az autóba, kísérő tanító nénit beültetjük mellé és indulunk. Út közben kérdezem meg tőle, hogy milyen hangszeren játszik a zenetáborban? A válasz: Furulyán!  Na ez az a pont, ahol nem bírtam tovább, muszáj volt röhögnöm. Palástolni sem sikerült. A kislány erre megkérdezi, hogy miért nevetek? Mondtam neki, hogy ha nagyobb lesz, feltétlenül nézze meg az Amerikai Pite című film első részét, akkor meg fogja érteni…….

Átjött mindenkinek? :D

1 Tovább

Bizonyítékon Alapuló Orvoslás

EBM orvoslás kuruzslás csontkovács alternatív gyógymód csakra aura íriszdiagnosztika hegyikristály paleo diéta pi víz mágneses karkötő életmentő mentő mentők sürgősségi betegellátás

Tavaly év végén előjöttek ízületi problémáim. Már másfél hónapja szenvedtem az isiászommal, olyan mértékű fájdalmaim voltak a jobb lábszáramban, hogy néha úgy éreztem, ennyi erővel akár le is lehetne fűrészelni érzéstelenítés nélkül. Irtózat mennyiségű fájdalomcsillapítót szedtem, de nem igazán lett jobb.
Olyan érzésem volt egyfolytában, mintha "szétesett" volna a keresztcsont-csípőcsonti ízületem. Volt egy olyan fixa ideám, hogy ha azt valami brutális módon helyre lehetne rakni, akkor meggyógyulnék. Így jutottam el egy csontkovácshoz, életemben előszőr. Nagyjából számítottam rá, hogy mi fog ott történni velem,
hiszen láttam már ilyet TV-ben, de azért persze paráztam kicsit.
Időpontot egyeztettem telefonon, elmentem. Érkezéskor el kellett mesélnem a kórelőzményemet, korábbi vizsgálatok (röntgen, MR, reumatológiai és egyéb szakvizsgálatok) eredményeit, meg minden nyűgömet Ádám-Éváig visszamenőleg. Utána mondta az úr, hogy megvizsgál. Mondom, OK, csak haladjunk a gyógyulás felé, nem véletlenül jöttem egy gépészmérnökhöz. Na, akkor kezdjük íriszdiagnosztikával, meg a csakrámra is kíváncsi volt. (A micsodámra? Én nem hoztam magammal semmi ilyesmit.) Mondom bocsesz, de én ezekben nem hiszek, én csontkovácsolásügyileg érkeztem. Azért megnézhetem az íriszét? - kérdezte. Hát persze, bajom nem lesz tőle,úgyhogy nyugodtan. Elővett egy lupét meg egy elemlámpát, aztán jól megskubizta a szemeimet, mint Sherlock Holmes a tolvaj lábnyomát. Ezután elővett egy nagy papírlapot, amin két hatalmas szem volt látható (gondolom valamiféle "szemtérkép"), hümmögött, majd elmesélte nekem ugyan azokat a dolgokat (állítólag a szemembe volt írva), amiket "kórelőzmény" címszó alatt néhány perce én magam meséltem el neki. Ja és hozzátette, hogy el vagyok savasodva (ez is a lelkem tükrében látszódott), úgyhogy innentől nem ehetek húst, halat, tejet, tejterméket, tojást.... Hja kérem, ha éhen döglök, valóban nem lesz már panaszom :) Egyébként is, az egész diagnosztika show sokkal hatásosabb lett volna, ha előszőr megnézi az íriszemet, aztán elmondja, hogy mi bajom, én meg élénken bólogatok - abban az esetben, ha eltalálta.
No mindegy, túl vagyunk ezen is, jöhet a csontkovácsolás. Alig vártam. Tényleg durva volt. Én nem gondoltam, hogy büntetlenül meg lehet csinálni ilyen dolgokat egy emberi testtel, ahogy azt sem, hogy meg tudom nézni a saját hátamat tükör nélkül - pedig sikerült. Egy hirtelen mozdulat és már lestem is hátrafelé. Előszőr egyik irányból, aztán a másikból is. Na ennél a résznél gondolkoztam el, hogy vajon a korábbi, kitört nyakú pácienseket a kertben ássa
el, vagy lefagyasztja és később apránként megeszi? De viccet félretéve, brutál volt - és egyben jó. Maga a ropogtatósdi szerintem állat, csak a körítésre nem voltam (vagyok) kíváncsi. Egy órát voltam ott, szanaszét csontkovácsolt, tanított statikus gyógytornát vagy mit, ez hasznosnak bizonyult. Később elárultam neki, hogy van ám magasvérnyomás betegségem is, erre ő elárulta nekem, hogy azt is látta a szememben, csak elfelejtette mondani :) Említette, hogy ő azt gyógyszer nélkül is tudná nekem kezelni bizonyos pénzösszegért cserébe, én ezt az extra kuruzslást nem kértem. Legjobb tudomásom szerint az ilyesmi úgyis törvénybe ütköző cselekedet (na nem részemről).

Summa summarum, szerintem ez a csontkovácsolás egy jó dolog, de a többi, hát hogy is mondjam.... Kicsit utánuk olvasgattam a neten - fogjuk fel szakmai továbbképzésnek -, hogy ezek mik is pontosan. Csakra, aura, íriszdiagnosztika, tisztánlátó, tisztánérző, ezotéria és egyéb fogalmaknak. Engem nem győzött meg.....

Aki töretlenül hisz ezekben a dolgokban, az kérem ne is olvassa tovább a posztomat. Nem célom másokat megbántani, őket hitükben megrengetni. Az alábbiakban leírtak az én személyes, szubjektív véleményemet tükrözik!

Haladjunk is tovább.

Posztom címe nem véletlenül lett Bizonyítékon Alapuló Orvoslás. A kifejezés az angol Evidence Based Medicine - EBM - magyar megfelelője.
A mai világban a gyógyító beavatkozásokat - természetesen tudományos vizsgálatokkal alátámasztva - különféle evidenciaszintek szerint osztályozzák. Az osztályozás célja az, hogy a tudomány aktuális állása szerint a legmagasabb szintű ellátást kaphassák a betegek.
Ezzel szemben a mindenféle alternatív gyógymódok esetében általában azt hozzák fel "bizonyíték" gyanánt az eljárás mellett, hogy "Kínában már évezredek óta gyógyítanak vele" meg "Indiában ősidők óta használatos módszer", hogy a tibeti buddhistákról meg a simagöröngyösi Mari néniről ne is beszéljek. De sehol egy hivatkozás bármiféle tudományos vizsgálatra, amely igazolni tudná az adott módszer gyógyító hatását.

Félreértés ne essék, nem utasítok el alapból mindent, ami nem EBM!

Ott vannak például a gyógynövények. Meg van a maguk helye, hozzáértő kezekben biztosan nagyon hasznosak a mindennapok bajainak kezelésében.

Egy-egy alternatív kezelési mód kiegészítő terápiaként bizonyára jó lehet bizonyos esetekben - de semmi esetre sem a hagyományos gyógyító eljárások helyett! Ha mással nem is tud segíteni egy nagybeteg emberen, mint megerősíti őt a gyógyulásba vetett hitében, már tett valami jót. Egyébként is, ártani nem használ....
De amikor rákot akarnak kezelni az onkológus szakorvos által felírt gyógyszer helyett valami humbug módszerrel, vagy inzulinfüggő cukorbetegséget különféle bogyókkal, attól felmegy bennem a pumpa! Ez a tevékenység nem más, mint csalás, pénzlehúzás, kuruzslás, esetleg emberölés! Veszélyes dolgok ezek! 

Ez után az íriszdiagnosztikás-csakrás kalandom után kezdtem el gondolkozni, hogy mi lenne, ha ma, a 21. században kis országunkban ezek a "gyógymódok" lennének az elsődlegesek, és általánosan elfogadottak a sürgősségi betegellátás terén is.

Képzeljük csak el az alábbi esetet: gépkocsibalesethez robog a mentőautó. Helyszínre érkezéskor találnak egy fára tekeredett roncsot, egy eszméletlen sérülttel a kormány mögött. Kiveszik, gyors vizsgálat után a következőket találják: koponyatörés, sorozatos bordatörés, fedett hasi sérülés (belső sérülés), durván elmozdult combcsonttörés.
Diskurzus a mentőegység tagjai között:

- Na, akkor gyorsan szedd elő a hegyikristály lámpát, minél előbb el kell kezdenünk a kezelést. Azt mondta a forgalmazó (meg a honlapján is írta), hogy ez minden betegségre jó.
- Oké, de melyik színüt?
- Hát nem is tudom így hirtelen. Talán kék? Vagy a piros?
- Az a baj, hogy az írisze szerint el van savasodva. Ilyen esetre nem tér ki a módszertani útmutató.
- Akkor inkább hagyjuk, nehogy félrekezeljük aztán baj legyen...
- Akkor most mi legyen?
- Adjunk gyorsan a Varga Gábor féle gyógygombából 20 miligrammot.
Gomba beadva. A sérült nem iperedik.
- Úgy tűnik, kevés volt a gomba. De több most nincs a sürgősségi táskánkban.
- Te, van még abból a mágneses karkötőből?
- Sajnos nincsen. Előbb használtuk el az utolsó kettőt, egy szívinfarktushoz meg egy agyvérzéshez.
- Nehéz ügy....
- Te, sokkolódik a sérült! Alig van már pulzusa! És az aurája is egyre durvább!
- Egy perc vesztegetni való időnk sincs! Gyorsan hozd a Pí vizet, aztán locsold meg!
- Nem megy. Lejárt múlt hónapban, nem kaptunk újat.
- Hol a tisztánlátó kolléga?
- Betegszabin. (Tisztán)látászavara van már napok óta.
- Akkor nincs más hátra, mint bevetni a nagyágyút. Még nem használtam soha helyszíni körülmények között, de muszáj.
- Mit csinálunk?
- Paleo diétát fogunk alkalmazni!
Közben a sérültből csendben kiszáll a lélek.
- Baj van! Becsukódtak a csakrái!
- A fenébe! Elveszítettük, pedig még annyi gyógymódunk lett volna hirtelenjében! Legközelebb ha ilyen sérültet találunk, haladéktalanul bekenjük pókhálóval meg pipamocsokkal, ahogy Regős Bendegúz javallta.
- Ez van. Elment, pedig mi mindent megtettünk érte.....

7 Tovább

Nem a nagy dolgoktól szokásom megijedni....

Eszembe jutott egy történet sok évvel ezelőttről. Nem vagyok egy parázós típus, nem szoktam sem helyszínre menet, sem helyszínen látványosan izgulni, de ez az eset sokszor eszembe jut. Egyrészt azért, mert meglepő vége lett, másrészt meg azért, mert ekkor megijedtem. Nem a történéstől magától hanem...... de a többi mindjárt kiderül.

Városunk központjába, panelházi lakásba hívtak ki minket. A bejelentő szerint nagyon vérzik a szomszédja, de többet nem tud mondani.

Kiérkezve már a lépcsőházban figyelemfelhívó, hogy az egyik bejárati ajtó mellett véres kéznyomokkal van tarkítva a fal, vérfoltos a járólap. (Hú, itt biztos nagy a baj, talán már nem is él.)  A lakásba belépve még több vér. Előszobai linó, falak, kilincsek, szobában a padlószőnyeg, minden csupa vér. (Tuti, hogy megkéselték, vagy elvágták a torkát.) Az ágyon ül egy nagydarab középkorú pasas, ő is tetőtől talpig véres, egy négyzetcentije sincs, ami tiszta lenne. Mintha disznóölésen járnánk, a cipőm talpa hol ragad, hol megcsúszik a véren. Kérdezzük mi történt, a sérült elmondja, hogy, megszédült és belezuhant az üveglapos dohányzóasztalba. Valóban ott van mellette egy ripityomra törött üveglap meg egy árva fém váz. Nézegetem, vajon honnan vérzik? Feje? Nyaka? Arca? Orra? Nem sikerül hirtelenjében megtalálni a vérzés forrását. Kérdezem mijét vághatta meg az üveglap, vagy hogy fáj-e valamije, de semmije nem fáj. (Ez így nem lesz jó, még a végén elvérzik nekünk, azt sem tudjuk mit kötözzünk rajta.) Na akkor essünk neki aztán mosogassuk le a vért mindenhonnan, hogy megtaláljuk a sebet. Nincs Hyperol a felszerelésünkben, úgyhogy jó lesz a tiszta csapvíz is. Kezdjük az arcán, fején, nyakán, belenézünk az orrába, a szájába, mellkas, has, hát, semmi eredmény. Most már kezdek aggódni, mi a fenét lássunk el rajta, ha egy rohadt bibit sem találunk. Lemosogatjuk a karjait is, így már legalább egy vérnyomást tudunk mérni. Van neki még bőven, aggodalomra semmi ok. Mérés után letakarítgatjuk a kézfejeit és láss csodát, a jobb kéz kisujját törölgetve egy ici-pici sugárban elkezd lüktetve spriccelni a vér, kb. 1 cm-es vágott sebzésből. Végre valami előrelépés, van mit ellátni! Bekötözgetjük, majd mondjuk, hogy be kell menni a kórházba. Őt ugyan el nem visszük, mert nemsokára jön haza a felesége és ha így találja a lakást ő meg nincs otthon, talán infarktust is kap. Ebben van valami. Egyezkedünk, végül saját felelősségre otthon marad de megígéri, hogy még aznap bemegy a kórházba végleges ellátásra.

2 Tovább

Taxisblokád vs. egészségügy

egészségügy taxi taxisblokád uber.hu demonstráció útlezárás Budapest életmentő

Most kivételesen valami aktuálisról fogok írni. Merthogy nagyon böki a csőrömet és nem tudok szó nélkül elmenni mellette.

Tegnap este néztem a híradásokat a tévében, mindenhol a budapesti taxisok uber alkalmazás / szolgáltatás elleni megmozdulását mutatták. Utakat zártak (zárnak) le, lelassítva, helyenként megbénítva fővárosunk közlekedését. A rendőrség kivonult, figyelnek rájuk, de semmi érdemleges nem történt az ügyben.

Aztán eszembe jutott valami: szeptember elején Sándor Mária (a fekete ruhás nővérként "elhíresült" egészségügyi aktivista) és néhány társa egy flashmob keretében az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél 18 percre megállították a forgalmat, csak az autóbuszokat engedték át. Ezért a 18 percért a szabálysértési hatóság gyülekezési joggal való visszaélés és közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt indított 8 ember ellen eljárást, pénzbírsággal sújtva őket.


18 percért!!!!!!!!

Mióta is szarakodnak a taxisok Budapesten? Hétfő hajnal óta? Szorozzuk csak fel 50.000 kemény magyar forint / 18 perc tarifával a  pénzbüntetést. Elég szép összeg jön ki. Rájuk kell verni egyenként. Nem akarja kifizetni? Hát kérem szépen, ott az autója, lehet vinni.

Őket miért nem oszlatják szét? Ja, hogy ők autóval vannak? Azt is el lehet ám vinni! Nem csak az egészségügy méltatlan - életveszélyes, beteget veszélyeztető - állapota ellen kiálló dolgozókat!
Én ott voltam Velük a Normafánál, Áder János köztársasági elnök Béla király úti rezidenciája előtt, a Clark Ádám téren, az Egészségügyi Államtitkárság előtt, a Kossuth téren, de még az első, Budapesten felállított "Szegénykórházban" is. Pedig nem a szomszédban lakom, a főváros nekem otthonról 180 kilométer. A rendezvények (legyen demonstráció) mindig a legnagyobb rendben, csendben zajlottak. Sajnos azt kellett éreznem, hogy nagyon sok szakmabeli elutasító magatartása mellett a "civil lakosság" nagy részét sem érdekelte különösebben egyik megmozdulás sem. A politikusokról nem is beszélve. Néhány ígéret-lufival el lett rendezve az ügy, amelyek már rég kipukkadtak, de nem pottyant ki belőlük a megoldás azóta sem. Gondolom nem kell mondani, hogy a lejtő azóta még meredekebb, és az egészségügyi ellátó rendszer szőröstül-bőröstül, napról napra mélyebbre csúszik. Szerintem megállíthatatlanul.
Beszéltem kollégákkal a rendezvényeken, készült velük sok riport televízióban, rádióban, újságokban. Mindenki kedvesen, normálisan, visszafogottan, intelligensen, reménykedve nyilatkozott.
Elnéztem ezeket a taxisokat egyik kereskedelmi csatorna híradójában, hallgattam a nyilatkozataikat. Hát éppenséggel minden eszembe jut róluk, csak az "intelligencia" szó nem. Hogy mik jutottak eszembe, azt most ne feszegessük....

A szívem majdnem meghasadt, mikor egyikük elmondta, hogy négy éjszakát volt kinn zsinórban a placcon, összesen - úgy emlékszem - 17 vagy 18.000 forint bruttót kocsikázott össze saját bevallása szerint.

Kedves sárga taxis Barátom!
Na ne szédítsél már meg b....eg.... Még a végén elmorzsolok néhány könnycseppet a szemem sarkában a meghatottságtól, de nincs nálam PZS..... Talán, ha küldenél számlaszámot, tudnék egy kicsit segíteni! Sőt, akár még gyűjtést is rendezhetnénk a blokádotok ideje alatt kieső bevételeitek pótlására! Ugyan egészségügyi dolgozó vagyok én is, nem úszok a zsében, de ha valóban ilyen szarul megy, akkor segítek szívesen! Tudom, hogy milyen a nélkülözés, volt benne részem gazdagon...
De tényleg, Barátom? Most akkor minek csinálod? Annyi más munkalehetőség van még a világon! Különösen az agglomerációban. Igaz, azokból a munkákból adózni kell, a NAV minden fityingedről tud. Ott nics taxaméter, amit vagy bekapcsolsz vagy nem... A bérlistáddal nem lehet játszani, hogy vagy bemutatod, vagy nem....
Nem mondom, hogy nem fontos (különösen számotokra), amit csináltok. A megélhetésetek múlik rajta, ezt értem. De ugye nem gondoljátok, hogy mikor egy ország vezetése tízmillió magyar életével játszik nap mint nap azáltal, hogy következetesen beleszarik az összeomlás szélén álló magyar egészségügyi ellátó rendszerbe, akkor pont a Ti problémátok fogja érdekelni?

Ha meg tévedek, és a taxisok ügye előrébb való a politikusoknak, akkor k....a nagy baj van (amit eddig is tudtunk), de még annál is sokkal nagyobb!!!!

Javaslatom egészségügyi dolgozók számára: bénítsuk meg Budapest közlekedését (mint látjátok, lehet úgy is csinálni, hogy ne rámoljanak félre pár perc alatt), csak ezúttal autóval. Mondjuk azt mi is, hogy kifogyott az üzemanyag, és amíg nem pumpálnak pénzt az ágazatba, addig mi sem tudunk üzemanyagot pumpálni a tankba, hogy odébbálljunk a járgányokkal!

16 Tovább

Aranyköpések és társaik

Örök igazság, mentőhívás esetére: Mindig a leghülyébbet küldik el telefonálni!

Rendszeresen visszatérő, csacska kérdezz-felelek a beteg kórházi átadásakor (egyes elemei kórházanként változhatnak):
- Mit hoztak?
- Beteget.
- Na de mivel?
- Fehér / sárga mentőautóval.
- Na jó, de mi van vele?
- Két reklámszatyor meg egy járókeret :)
Esetleg kiegészítva az alábbiakkal, "nemkívánatos" beteg esetén:
- Miért pont ide?
- Próbáltuk leadni a szeméttelepen, de nincs már nyitva. Aztán bele akartuk dobni a kórház mellett a folyóba, de túl magas a híd korlátja, nem tudtuk átemelni rajta. Nem kellett a kutyának sem, úgyhogy maradt a kórház :)

Telefonbeszélgetés a bejelentővel:
- Jó napot kívánok, szeretném kihívni az orvost.
- Miért, mi a baj?
- Nem tetszik a feleségem.
(visszanyelt, fuldokló röhögés, addig telefonkagyló félretart)
- És erre mikor jött rá, uram?
5 másodperc szünet.
- Nem úgy értettem!
- Elnézést, de a magas labdát ön adta, én csak leütöttem :)

Újabb hívás:
- Jó napot, én kérdezni szeretnék valamit. Maga az orvos?
- Nem, az orvos hívásnál van.
- Ja, akkor maga CSAK az író?
- Hölgyem, rossz számot hívott. Írók a Pilvax Kávéházban vannak, ez az orvosi ügyelet.
- Akkor maga kicsoda?
- Én vagyok az asszisztens. Maga meg CSAK egy beteg?
- Öööööööööö ........ elnézést kérek.

Szintén ügyeleti telefon:
- Jó napot! Ügyelet?
- Igen. Miben segíthetünk?
- Szeretnék rendelni egy orvost.
- Sonkával vagy gombával kéri?
:D

0 Tovább

Egy átlagos nap margójára....

sürgősségi betegellátás sürgősségi ambulancia SBO bélelzáródás mentő mentők életmentő sebészet belgyógyászat

Egy szép - vagy nem szép, de a lényegen ez semmit sem változtat - napon (monhatnám úgy is, hogy réges-rég egy messzi-messzi galaxisban - aki olvasta korábbi bejegyzéseimet, az érti, hogy miért), délután 30 kilométerre fekvő településre indultunk az akkor még szép, új, sárga (B-típusú) mentőautónkkal. Nem a mi körzetünk ugyan, de a szomszédos mentőállomáson nem volt szabad autó. Háziorvosi ügyelet kérte egy idős, kiszáradt nőbeteg sürgős kórházba szállítását. Ebben még nincs is semmi rendkívüli, napi rutin munka, akárcsak a combnyaktörés.

Helyszínre érve egy idős nénit találunk lakásán, ágyban fekve. Hozzátartozó elmondja, hogy a beteg 1 hete megállás nélkül hány, semmi nem marad meg benne, egyre elesettebb és gyengébb. Pár nappal ezelőtt háziorvos már beküldte a sürgősségire bélelzáródás gyanújával. Ambuláns lap szerint kapott egy kis infúziót, egy kis kegyszert, majd panaszait gyomor-bélrendszeri fertőzésnek minősítették és hazaküldték. Ezután naponta kihívták a háziorvost illetve az ügyeletet, akik a kórházi ambuláns lapra támaszkodva - állapotának folyamatos rosszabbodása ellenére - hányáscsillapítót , görcsoldót adtak a betegnek, majd vették kalapjukat és mentek tovább. Néni maradt otthon. Állapota napról napra romlott. Ma végre kifogtak valami tökös ügyeletes orvost, aki úgy döntött, mégiscsak be kéne újra küldeni a nénit a kórházba. Még egy vénakanült is hagyott nekünk a beteg csuklójában.

Megvizsgálom a beteget. Már első blikkre nagy beteg benyomását kelti. Arca sápadt, hűvös. Perifériás pulzus nehezen tapintható, könnyen elnyomható, 96/perc. Vérnyomása 100/60 Hgmm. Végtagok hűvösek. Oxigénszaturáció körlevegőn 91-92%. Hasa feszes, puffadt, előredomborodó, fájdalmas, nyomásérzékeny. Bélhangokat nem hallok. Széklete nem volt vagy 10 napja.

Kérdéseimre hozzátartozó elmondja, hogy a beteg hányadéka előszőr sárgászöld volt, később inkább barnás, egyre bűzösebb.

Gyomorszondát orron keresztül levezetve (nehogymá' összehányja a szép új mentőautónkat!) 600 ml sárgás-barnás, vékonybél-tartalomnak imponáló sűrű "trutymák" ürül az ejtőzsákba, sok gáz kíséretében. Levezetés közben kicsit hány a beteg, a szag stimmel... A diagnózis tutiziher: bélelzáródás. Mondom is a betegnek meg a hozzátartozónak, hogy mi a helyzet, mi várható a kórházban. Nyugtatom őket, hogy megvan a baj forrása, innentől sínen vagyunk.

Infúzió, oxigén, hordágy, mentőautó. Irány a kórház.

Kis kórházunkban akkoriban még nem volt SBO, sürgősségi betegfogadó hely működött 2 külön ambulanciával. Egyik a "bel sürgi", ide hordtuk a belgyógyászati (neurológiai, pszichiátriai, kardiológiai, pulmonológiai és egyéb) kórképeket. Itt belgyógyász (kardiológus, neurológus) ügyelt. Másik ambulancia a traumatólógia ("baleseti sürgi"), ide kerültek értelemszerűen a sérültek illetve a sebészeti kórképben szenvedő betegek, itt sebész vagy balesetsebész ügyelt.

A bélelzáródás ugye sebészeti kórkép, ez eddig egyszerű.

Némi közelharc után sikerül betolnunk betegünket a baleseti ambulanciára, ami neve ellenére ügyeleti időben nem csak traumás eseteket lát el. Az asztalnál traumatológus ül, akit próbálunk meggyőzni róla, hogy betegünk ide való. Elmondom neki, hogy mi van a beteggel, mutatom a produktumot tartalmazó ejtőzsákot. Mire nagy nehezen dűlőre jutnánk, addigra kiszúrja a beteg papírjai között a pár nappal korábbi "bel sürgis" ambuláns lapot. Ez megerősíti őt abban a hitében, hogy ez a beteg (dacára a nyilvánvaló tényeknek) nem hozzájuk való hanem a másik ambulanciára. Átküld minket egy ajtóval odébb. Naná, hogy a belgyógyász végképp nem akarja átvenni a beteget, igaza is van, hiszen ő nem fogja tudni megoperálni a hasát. Vigyük át a másik ambulanciára. Ekkor mondom neki, hogy fussák le a köröket egymás között, aztán ha lesz végeredmény, hogy ki veszi át tőlünk végre a súlyos (megkockáztatom: életveszélyes) állapotú beteget, akkor értesítsenek, addig mi elácsorgunk a folyosón, ha már egyszer így összejöttünk. Futják a köröket, közben mi ácsorgunk a hozzátartozóval (a betegnek a legjobb, ő legalább feküdhet......), nézelődünk, infúziót cserélünk. Telnek a percek. 5, 10, 15 majd egyre több perc.

Hozzátartozó kérdezi: "Most akkor sínen vagyunk?"

Nem tudok neki mást mondani: "Igen, sínen vagyunk, csak a váltó még nem állt be...".

Aztán nagy nehezen megszületik a határozat: valóban bélelzáródásnak néz ki a dolog (szerintük is), úgyhogy vihetjük a sebészeti ambulanciára!

Minő kegy ez ránk, de leginkább a betegre nézve! Alig fél óra telt csak el a kórházba érkezés óta, és már át is adtuk!

Nemsokára meg is operálták a beteget, másnap reggel kérdeztem utána.

Szerencsére jól van (legalábbis volt akkor), dacára az "esztelen kapkodásnak", amit az átvételekor műveltek.......

5 Tovább

Most akkor hányadik is???

Hideg téli éjszaka, második szüléshez riasztanak városon belül. A cím alapján már tudjuk, hogy nem éppen elit helyre indulunk. A helyszínen – lakásnak nem nevezném – a bejárati ajtó fele hiányzik, a mínusz akárhány fokos jeges szél szabadon jár ki-be. Egy sötét szobában (áram hiányában világítás sincsen) ágyon fekve találjuk az erősen korosodó, inkább nagymamának imponáló kismamát. Rutinkérdések és gyors vizsgálat közben kiderül, hogy itt bizony rohamosan zajlanak az események, lassan kitolási szakba ér a szülés és ha így alakul, akkor már nem indulhatunk el a kórházba. A „lakás” semmilyen tekintetben sem tekinthető ideálisnak a helyszíni szülésvezetéshez, így gyorsan hordágyra kerül a kismama és már „dobjuk” is be a mentőautóba. Vénabiztosítás, indulás a szülészetre sovány malac vágtában. Míg a gépkocsivezető előrecihelődik, gyorsan belenézek a terhesgondozási kiskönyvbe, ebben az áll, hogy jelen terhesség és szülés már a hetedik! Most már értem miért is zajlik ilyen gyorsan.

Megkérdezem leendő apukát, aki az autó mellett ácsorog: „Miért mondta, hogy a második baba lesz?” Mire nemes egyszerűséggel jön a válasz: „Há’ tőlem csak a második.”…….
3 Tovább

"Egésségkúttúra"

életmentő mentő mentők sürgősségi ellátás fosás hányás Európa egészségkultúra kiégés burn out

Ma Magyarországon úgy néz ki a dolog (saját, mindennapi tapasztalat alapján), hogy mindenki, minden csip-csup nyavajához mentőt vagy orvosi ügyeletet hív. Nem számít, hogy indokolt-e. Nem számít az sem, hogy szükséges-e. Csak egy számít: "Ezér' fizessük a tébét!"


Teljesen mindegy, hogy 2 hetes fejfájásról, hasmenésről, csip-csup sérülésről, fogfájásról, hajhullásról, körömbeszakadásról, felfázásról, "túlzabáltam magam"-ról van szó, esetleg csak arról, hogy valaki kizárta magát az ajtón és nem tud bemenni a lakásába (nem vicc!), hívják a sürgősségi ellátót, akár hajnali 3 órakor is. 


Egyszer - és ezzel újfent utalnék korábbi posztjaimnak megfelelően arra, hogy nem a héten történt - szombat éjjel - pontosabban vasárnap hajnali 3-kor - küldtek ki minket is olyan beteghez (természetesen nem idén nyáron barnult le a 40 év körüli hölgy, de ezt már félve írom le), aki egy hete hány és hasmenése van. Lakáson derült ki, hogy a betegnél pár napja járt már a háziorvosa, írt fel neki hányáscsillapítót és hasfogót, a beteg szedi is. Vírusos bélhurutja van. Na és akkor mi van? Kérdeztem a "hölgyet", hogy most akkor mi az Atyaúristent vár tőlünk így hajnali 3-kor, nem tudott rá válaszolni, csak nézett maga elé okosan, mint a gázálarc. Mondtam neki, hogy a fél város "fosós-hányós" nyavajával küszködik pillanatnyilag, ez sem különösebben hatotta meg. Ragaszkodott az ő azonnali egészségügyi ellátásához (mert neki az ugye jár). Hát "belapátoltuk" a sürgősségi ambulanciára. 


Vegyük csak számba két egymás utáni szolgálatomat, hogy milyen "fuvarokat" végeztünk.
40 éves lepukkant, krónikus alkoholista ember saját magának hív mentőt, merthogy ő fullad. Kirongyolunk, úttalan utakon, térdig érő sárban, még a GPS is megkavarodott, érkezéskor a FULLADÓ!!! beteg éppen az aktuális cigarettájának a felénél tart. Gondolom nem meglepő, hogy már érkezéskor elveszítettük érdeklődésünket irányába......
15 éves srácot diszkó előtt sorban állva valaki orrba vágott. Kipréselt 2 db vörösvérsejtet az orrából, úgyhogy a nagy baj miatt mentőt hívtak neki. De mit is csinál egy 15 éves gyerek éjjel 3/4 1-kor egy szórakozóhelyen????? Igaz, ehhez a részhez semmi közünk. Bevittük, de nem volt izgalmas ez a kanyar sem.
Na végre egy beteg! 65 éves férfi, túl sok-sok koronáriatágításon és egy bypassműtéten, fáj a mellkasa. Ez igen, ő beteg volt! Végre egy indokolt mentőhívás - aminek persze csak mi "örültünk", a beteg és hozzátartozója - érthető okoknál fogva - már kevésbé.
Aztán ott volt a hajnali 3 órás fosós-hányós, őt már kiveséztem.
56 éves tüdőtumoros beteg fullad. Kiérkezéskor derül ki, hogy igazából nem is fullad (vérének oxigéntelítettsége 98%, ami jobb, mint az enyém), csak nagyon fáj a bal válla és lapockája. Április óta. Mindez november végén..... Ezt sem kommentálnám tovább. Kisétált a mentőautóhoz, felesége még meg is kérdezte, hogy miért nem hordágyon visszük. Vajon miért?
50 év körüli krónikus alkoholista nőnek 3 napja fekete, vérrel festenyzett a széklete, gyenge, kezd besárgulni. Ismét csak séta, taxismunka.
40 éves (etnikum) nő egész napos sürgősségi ambulanciás tartózkodás, és egy tetőtől-talpig kivizsgálás (laborok, EKG, röntgenek tömkelege, szakorvosi konzíliumok) után egy órával hívat ki minket a férjével, hogy fáj a háta. Ambuláns lapokból derül ki, hogy ezért vizsgálgatták egész nap, panaszait mozgásszervinek minősítették, írtak fel neki fájdalomcsillapító + izomlazító kombót, a beteg be is vette de még mindig fáj neki!!!!! Másnapra volt egy beutalója a reumatológiára szakorvosi vizsgálatra. Hát ehhez meg mi közünk van nekünk????? De komolyan, mire számított? Hogy visszavisszük a sürgősségire? Nem értem. Otthon maradt a beteg.
36 éves skizofrén, teljesen bekattant férfi átszállítása sürgősségi ambulanciáról a Megyei Kórház pszichiátriájára. Nem túl izgi, de muszáj és indokolt szállítás.
85 éves cukorbeteg néni eszméletlen. 1,9-es vércukorral találjuk otthon. Ő a másik igazi beteg, aki valóban sürgős helyszíni mentőellátásra szorul.
39 éves nő gatya részegen ücsörög egy padon a sétálóutcán, puszta jelenlétével szúrja a biztonsági szolgálat járőröző embereinek szemét. Kétségtelenül be van verve, mint a kirakatüveg, de nem zavarja a kutyát sem.
28 éves férfi, munkahelyén 4- 4,5 méter magasról fejére esett egy 30 kiló körüli farost lemez. Szerencsére pár centiméteres fejsérüléssel megúszta, de lehetett volna belőle nagyobb baj is. Jogos és indokolt mentőhívás.
Ez 10 beteg, a többi háromra nem tudok visszaemlékezni, akárhogyan is erőltetem az agyamat. Bizonyára azért, mert tökre nem volt érdekes és izgalmas egyik sem. Az arányok tisztán látszanak, bár megkockáztatom, ebben a két szolgálatban így is több "valódi beteg" került a kezünk közé, mint máskor akár 4-5 szolgálatban.

A hasmenős kapcsán még eszembe jutott valaki: szintén hétvégén, késő éjszaka azért tettük tiszteletünket egy "kedves" betegnél, mert 10 napja nem volt széklete.Panasza különösebb nem volt mellé..... Nem értem,ha addig kibírta, miért pont ilyen lehetetlen időpontban érezte szükségét, hogy kulázzon egy jót? 

Ma már nem úgy van, mint mikor mi voltunk fiatalok. Ha elmentünk bulizni, és valamelyikünknek sikerült túl mélyen a pohár fenekére néznie (bevallom férfiasan, előfordult....), akkor a barátok kutya kötelességüknek tartották, hogy a "rászorulót" haza húzzák-vonják akár hóban, fagyban, tűzön-vízen át is. Ma én, holnap te elv alapján. Hogy néz ki ez ma? Vége a diszkónak, és a részeg húgyvirágnak a barátai (amennyiben az ilyen barátnak minősül) - nagy röhögések közepette - mentőt hívnak, még le is fényképezik-filmezik, hogyan lapátolják be a mentődolgozók a havert. Nemrégiben sikerült egy általános iskolás gyereket összeszedni osztálykiránduláson, mert életében előszőr kipróbálta a piát. Be volt ütve, mint a jancsiszeg, de messze volt attól a kategóriától, hogy kórházban kellett volna töltenie az éjszakát. Vajon ki hívott neki mentőt? Az osztályfőnöke! Hát könyörgöm...... Nem látott még részeget? Szegény gyereket sajnáltam a legjobban, mikor édesanyját késő éjszaka felhívtam, hogy indulhatnak a 150 kilométeres útra, hogy legyen, aki kisfiúkat hazaviszi a gyermekosztályról.

Mesélhetnék még féllábú, tolószékes hajléktalanról, aki velünk szerette volna kicseréltetni a három napos, nagy mennyiségű és különféle halmazállapotú produktumok egyvelegétől csömcsögő pelenkáját. Jeleztük neki, hogy sürgősségi pelenkázást nem vállalunk, de ezzel sem nála, sem a környezeténél nem arattunk osztatlan sikert. Basszus, ezek tényleg nem értették, hogy miért nem!


Egyszer régen egy (azóta aneszteziológus) kollégám fogalmazott a következőképpen, nagyon találóan, a nem túl izgalmas esetek kapcsán: "Kéz a kézben ballagnak a mentőegység tagjai a diagnosztikus és terápiás nihilizmus csendes ösvényén".


Hogy mit is szeretnék ebből kihozni? Ebben az országban mindenkinek jogai vannak. Csavargónak, kisebbségnek, mindenkinek. Csak nekünk, egészségügyi dolgozóknak, és úgy összességében véve az egészségügynek nincsen. Nekünk csak kötelezettségeink. Ezzel nem is volna semmi baj, csak kéne mellé némi "egésségkúttúra", hogy csak akkor vegyünk igénybe egészségügyi szolgáltatást - különösen sürgősségi (mentő vagy ügyeleti) ellátást - ha az valóban szükséges és indokolt.

De a magyar "álampógárok" nagy részének az "egésségkútturája" gyakorlatilag zéró..... Vagy dupla nulla. (... és itt nem James Bondra gondolok).

Az ilyen, és ehhez hasonló esetek ellátása után - már ha van mit ellátni rajtuk - kérdezi meg magától az ember: biztos, hogy én ezt akarom csinálni? Ezért lettem mentő? Ez az én feladatom?

Azt gondolom, kis hazánkban még egy-két generációnak fel kell nőnie ahhoz, hogy valóban egészségtudatosak legyünk. Akkor majd elmondhatjuk, hogy Magyarország ebben a tekintetben is Európához tartozik. De addig?

3 Tovább

Személyre szabott kommunikáció a helyszínen....

életmentő életmentés mentő mentők baleset sérült karambol kommunikáció ittas részeg

Nem árt, ha a mentődolgozó (is) megtanul minden beteggel, sérülttel és hozzátartozóval a maga szintjén kommunikálni. Kivel így, kivel úgy lehet dűlőre jutni. A következő eset nagyon jó példa ennek szemléltetésére.

Ismét jelzem, hogy sok éves történetről van szó.....

Egyszer, szombat éjszaka gépkocsibalesetről kapunk bejelentést, mely szerint gépkocsi fának ütközött, több sérült van a roncsba szorulva. A helyszínre kiérkezve egy Audit találunk az erdősávban, mellette egy szemmel láthatóan zavart fiatalember téblábol. Kiszállt-e az autóból vagy kirepült, nem tudja megmondani. Az autót vezető férfi már nem él, a hátsó ülésen három, alkoholtól (esetleg egyéb tudatmódosító anyagtól) befolyásolt tizenéves srác egymás hegyén-hátán, beszorulva. Mindegyikük eszméleténél van. A tébláboló fiatalembert a gépkocsivezető kolléga gondjaira bízva behelyezzük a mentőautóba, majd megbeszéljük, hogy a három beszorult sérültnek bekötünk egy-egy infúziót vénabiztosítás céljából. Kettőt meg is szúrok, csepeg nekik a lötty. Nézem, a harmadiknak nem. Kollégámat a mentőautóban találom meg, éppen a negyedik sérültet vizsgálja. Kérdezem tőle, miért nem biztosított vénát a harmadik beszorult sérültnek. Azt mondja, hogy nem engedte meg. Itt durrantam el. Visszasétáltam a roncshoz, megszólítom a srácot:
- Nyújtsa ide a karját, szeretném megszúrni, szüksége van egy infúzióra amíg a tűzoltók kivágják a roncsból!
- Nem!
- Legyen szíves, erre most nagyon nagy szükség van!
- Engem nem kell szúrkodni. Haggyá' má' !
Ekkor stílus váltok:
- Meg akarsz dögleni?
- Miva'?
- Meg akarsz dögleni b....g, vagy nem?
- Nem!
- Akkor nyújtsd ide a karodat, de baromi gyorsan!
És láss csodát: odanyújtja a karját és szó nélkül tűri, hogy megszúrjam és bekössem neki az infúziót........
0 Tovább

Vonat alól a vonatra - némi sebészi segítséggel

A félreértések elkerülése végett, mondhatnám úgy is, hogy utólagos közkívánatra jelzem: az alábbi eset több, mint 10 éve történt. Nem tudom ugyan, hogy ettől változik-e a jelentősége, ám legyen...

Egy nap estefelé kisvárosunk vasútállomása felé robog a mentőautó. Azt mondják, egy férfi beesett az induló vonat alá. A helyszínen egy erősen spicces, már-már részeg férfit találunk. Jobb kezének kisujja helyén darálthúsra emlékeztető pép, gyakorlatilag teljes jobb alkarjáról a lágyrész nagyja lerántva, a szabaddá vált erek, inak és csontok ötlenek elsőként szemünkbe. Morbid, de hirtelenjében Terminator jut eszembe. Fején is több sebből vérzik, ennek ellenére kitartóan ácsorog a peronon. Megkérjük, hogy legalább üljön le, amíg elsősegélyben részesítjük. Nehezen ugyan, de sikerül leültetni. Gyorsan dolgozik a kis csapat – néhány perc múlva sebei bekötözve, csöpög az infúzió, fájdalomcsillapító már a szervezetben. Ellátás közben tűnik fel, hogy ácsorog mellettünk egy pityergő kislány és egy középkorú nő. Kiderül, hogy a sérült lánya és felesége. Elmondják, hogy már elindult a vonat, mikor „hősünk” fel akart rá ugrani. Nem sikerült neki, a szerelvény alá esett, majd egyedül mászott ki alóla. Hordágy, mentőautó, kórház. A baleseti ambulancián morcos ügyeletes orvos, nem kis kórházunk alkalmazottja, csak ügyelni jár néha ide a megyei kórházból. Láthatóan rettentő bosszús, hogy ilyenkor merészel bárki is megsérülni, pláne ilyen randán. Megkérem a beteget, hadd készítsünk egy-két fényképet sérült karjáról a mobilunkkal. Beleegyezik, készül két fotó (csak amolyan régi mobilos), és már lépünk is ki az ambulancia ajtaján.

Másnap este újra dolgozom. Ismét a baleseti felé visz az utunk, nem állom meg, megkérdezem az aktuális ügyeletestől, hogy tud-e valamint emberünkről. Mosolyogva jön a  válasz: „ Dr. X. Y. kolléga ügyesen elrendezte. Lecsípte a „maradék” kisujját, újra bekötözte a karját, majd hazaküldte.” Számomra nem teljesen világos a dolog, így tovább kérdezek, míg körvonalazódik a teljes történet: dr. X. Y. nem akarta átküldeni további szakellátásra a sérültet a megyei kórház területileg illetékes balesetsebészeti osztályára - tekintettel arra a nem elhanyagolható szempontra, hogy főállásában ő is ott dolgozik -, mert hát mit szólnának a kollégák másnap reggel. Miután megtudta, hogy a sérült budapesti lakos, ráadásul olyan kerületben lakik ahol van plasztikai sebészet is, ellátta némi kötéssel meg jótanácsokkal és kiküldte az éjszaka kellős közepén a vasútállomásra. Az ittas, fejsérült, cafatokban lógó alkarú sérültnek remélhetően legalább lelkére kötötte, hogy a Keletiből egyből a kórházba menjen, nehogy valami baj legyen.

Gondolom utána a jól végzett munka örömével hajtotta álomra fejét az ügyeletes orvosi szobában,  félálomban még újra megdícsérve magát, hogy „na, ezt is megoldottam, igen jó sebész vagyok!”.
Eredeti fotók, csak erős idegzetűeknek.....
vonat sérült kézroncsolás mentő mentők életmentő vasút ittas durva
vonat sérült kézroncsolás mentő mentők életmentő vasút ittas durva
24 Tovább

Sintérek

Éjjel fél kettőkor városunk kevésbé frekventált részéből kérnek segítséget, terhes nőnek görcsöl a hasa. Álmosan, vakon botladozunk a hosszú, kivilágítatlan, sáros udvaron, elemlámpánk alig pislákoló fényére bízva magunkat, majd szemünket meresztve lépünk be a lepusztult házba. Próbáljuk kitalálni merre menjünk tovább, elindulunk egy ajtón kiszűrődő fény és hangfoszlányok irányába,. A szobába belépve 15-16 év körüli roma lány fogad minket, állítása szerint ő a beteg. Elmondja, hogy órák óta görcsöl az alhasa, már felállni is alig tud. Kérdésemre, hogy terhességének hányadik hetében van azt válaszolja hogy sehányadik, még csak három napja terhes. Kéri, hogy adjunk neki görcsoldót, mert ő nem akar kórházba menni. Kicsit lefúj a szelep, lelki szemeim előtt már a párnám lebeg, erősen vissza kell fognom magam, hogy ne tűnjek sem érdektelennek, sem bunkónak. Közlöm vele, hogy aki terhes és fáj a hasa, annak kórházban a helye, úgyhogy kapjon valami ruhát magára és hajrá a nőgyógyászatra. Ekkor a szoba másik felében lévő ágyban felül egy nagydarab, hasonló származású fiatalember. Köszönés nélkül megszólít majd a következő épületes beszélgetést folytatom vele:

-Doktor urak(!), adjanak má’ nekem valami gyógyszert, mer’ igen fáj a fogam!
-Sajnálom, de nem tudok.
-Mentős urak (fogy a tekintély, de még van), ne legyenek má’ ilyenek, legalább egy Algopyrint adjanak!
-Menjen el a patikába vagy az ügyeletre, ott tudnak segíteni. Mi a Mentőszolgálattól jöttünk, a fogfájás gyógyítása nem a mi feladatunk.
-Na ne izéljetek má’ (itt már tegezve, se doktor urak, se mentős urak), megfizetem nektek, adok ötszáz vagy ezer vagy akárhány forintot, csak adjatok má’. Mondjátok mennyi kell.
-Sajnálom, akármennyit kínál, akkor sem a mi feladatunk. Menjen az ügyeletre.
Közben a lány összekészül, elemlámpa felkapcsolás, indulás az udvar felé. Alig lépünk ki az ajtón, már kiabálnak utánunk, férfi és női hangok vegyesen: „Sintérek! Rohadt sintérek! Dögöljön meg az egész családotok! Találkozunk mi még! Tőletek megdögölhet az ember! Rohadt sintérek!” és így tovább míg be nem szállunk a mentőautóba és el nem indulunk a ház elől. A lány semmi jelét nem mutatja, hogy zavarná családja (ismerősei? rokonai?) iménti viselkedése. Úgy tűnik, számára ez egy teljesen természetes és mindennapos szituáció. Lehet, hogy csak mi akadunk fenn minden apróságon?
0 Tovább

Kifejezések és ami mögöttük van

életmentő magyar beteg szótár mentő mentők köszméter mentős

"Mentős" - Nem létező kifejezés. A mentődolgozót úgy hívják, hogy MENTŐ. Mint életmentő. Az autót amivel dolgozik, azt pedig mentőautónak. Azt sem mondja senki, hogy "tűzoltós", vagy "rendőrös". Sajnos a média sincs ezzel tisztában, így mindig, mindenhol hibásan szerepel.

"Betették a Papát a mentőbe...." - a fentiek ismeretében (szerencsére) nem létező eljárás. Remélem így is marad. Belém biztosan nem!!!!

"Azonnal infúzióra tették..." - Nem, infúzióra nem szokás tenni senkit. Sem azonnal sem később, mert kényelmetlen rajta az ülés vagy fekvés. Az infúziót bekötni szokás a betegnek.
(Meglepő módon a "lélegeztetőgépre tették" kifejezés megállja a helyét, bár ha jobban belegondolok, sokkal kényelmetlenebb és nagyobb, mit egy infúzió.)

"Most volt jobb oldali mellhártyám..." - Erre szoktam mondani: "Nekem meg kétoldali van, születésem óta." Mindenkinek van mellhártyája, nem is egy. Ahogyan agyhártyája is, meg hasnyálmirigye. Itt általában a mellhártya gyulladására szoktak gondolni.Hasonló kategória a "vakbelem / combnyakam van / volt" kifejezés is.

"Magas a perem." - Milyen perem? Szegély? 140 per 90. A "per" alatt általában a mért vérnyomás alsó értéket értik.

"Féltünk, hogy lenyeli a nyelvét." - Nos, elvileg elképzelhető, de ahhoz előbb le kell vágni azt a nyelvet, így a gyakorlati valószínüsége elenyésző. Ha mégis lenyelné, a gyomorban jó helyen lenne, mert ott nem tudja elzárni a légutat. A köznyelvben a nyelvgyök hátracsúszását hívják így, amelytől egy eszméletlen beteg valóban meg tud fulladni.

"Műveséje van." - Biztos, hogy nincs neki. Ha valaki művesekezelésre (dialízisre) jár, az nem az ő gépe, és nem is viheti haza. Megy, vagy viszik rendszeresen a dialízis központba kezelésre. Több vesebeteg is osztozik egy gépen, de az nem az ő tulajdonuk.

"Röngönyön voltam." vagy "röggönyön" - Lefordítva: röntgenvizsgálaton volt az illető. Esetenként a második variáns egy "g"-vel is előfordulhat.

"Cukorbeteg voltam, de amióta inzulinozom magam, azóta már nem vagyok." - a cukorbetegség (ahogyan például a magasvérnyomás-betegség és egyéb krónikus bajok) nem múlik el. Csak egyensúlyban van, pontosan a gyógyszer rendszeres használata miatt. Ami pár napos (antibiotikum) kezelés után el tud múlni, az a torokgyulladás vagy a hólyaghurut.

"Azt mondták a kórházban legutóbb, mikor ilyenem volt, hogy becsípte a szívidegemet a billenytű..." - Hát bevallom, mivel dokumentáció a kórházi kezelésről nem állt rendelkezésre, nem sikerült megfejteni, hogy mit is takar a betegsége. De megítélésem szerint kísértetiesen hasonlított egy pánikrohamra.

"Szétb...sz az ideg!" - Jelentése: feszült vagyok.

"Legutóbb a gasztronómián kezeltek." - Hááááát, oda biza' én is befeküdnék, biztosan jókat lehet ott enni :) De nem, olyan kórházi osztály erre mifelénk sajnos nincs. Van viszont gasztroenterológia.

"Tüdős vagyok régóta." - Még jó. Ha kopoltyús lenne, akváriumban kéne vizsgálni, és csurom vizesek lennénk. Meg aztán a mentőautó sem tartálykocsi, így el sem tudnánk vinni.

"Köszméterem van." - Pacemaker (pészméker) azaz szívritmus-szabályzó.

"Dobog a szivem." - Addig jó, örüljön neki! Hasonló kategória, mint a "Szívritmusom van, meg a "Láttak valamit az EKG-men."

"Most viszik be?" - Nem, majd holnap visszanézünk :)

"De én nem vagyok ám bolond!" - Tudjuk. Eddig még egy beteg sem magyarázta el a pszichiátria felé menet, hogy ő bolond.....

"Úgy veszi a gyerek a levegőt, mint a Darth Vader." - Légúti megbetegedése van (krupp).

"A mama már régóta impotens." - Na ne szédítsen :) Ja, hogy azóta használ pelenkát? Akkor inkább inkontinens, azaz vizelettartási problémája van.

"Kaptam egy jénás / bénás injekciót." - Nocsak. Új gyógyszerbeviteli módok a láthatáron!

Egyelőre ennyi. Bizonyára rövidesen lesz második kiadása is a szótárnak :)

6 Tovább

Az asztal alatt

Késő délután van, a rekkenő nyári hőségben majd’ elolvadunk. Csörög a telefon, egy közeli vendéglátó egységbe kérnek segítséget, állítólag egy nő összeesett. Két-három perc alatt a helyszínre érünk, rohanunk be az enyhén szólva is lepusztult, sötét, füstös kocsmába. Belépéskor gyors „népleltár”, az összlétszám a pult mögött ácsorgó kocsmárosból, és egy kis kerek asztal körül snapszerozó négy, jobb napokat is megélt férfiből áll. Nő sehol. Köszönés után érdeklődünk a kocsmárostól, hogy merre találjuk a beteget. Nem szól, csak a blattoló társaság felé bök. Közelebb lépve tűnik fel a félhomályban, hogy az asztal alól két, szutykos nadrágba bújtatott láb lóg ki. Elnézést kérek a kártyázó „uraktól”, hogy zavarjuk őket szemmel láthatóan rettentő fontos ténykedésükben, és megkérem őket, hogy egy kis helyet adjanak nekünk a székek között. Kártyáikból fel sem pillantva csúsznak odébb ketten székestül, így már hozzáférhetünk a beteghez. Közben a kocsmáros észbe kap, és odajön segíteni. Hárman húzzuk ki a „hölgyet” lábánál fogva az asztal alól. Segítőnk kérdéseinkre elmondja, hogy „a Mari reggel óta megállás nélkül csak szlopál, mint minden nap” és „igazából nem esett össze, csak már vagy egy órája nem mozdul, nézzék meg hogy megmarad-e”. Mari valóban tök eszméletlen, lehelete bűzlik a kommersz finomságoktól, nadrágján óriási vizeletfolt éktelenkedik, zsíros hajának néhány tincse ajkaira tapadva. Gyors vizsgálat után nyilvánvalóvá válik, hogy kiütéssel győzött az alkohol, egyebet nem találunk. Bevisszük a hordágyat, oldalt fektetve ráhelyezzük páciensünket. Megnyugtatjuk a kocsmárost, hogy Mari megmarad, sőt néhány nap múlva már újra támaszkodhat a pultnál, majd indulunk ki (olyan régen volt, hogy még Nysa típusú) mentőautónkhoz. Hátul berakjuk a hordágyat, majd beszállunk. Akarom becsukni az oldalajtót, mikor egy férfi sűrű bocsánatkérések közepette bedugja a fejét. Az egyik kártyázó „úriembert” ismerem fel benne. „Elnézést, hová viszik a feleségemet?” – kérdezi. Gondolom kiült a döbbenet az arcomra. Mondom neki, hogy bevisszük a belgyógyászatra egy kis fizetős pihenésre, és jólnevelt mentődolgozó módjára megkérdezem, akarja-e velünk elkísérni. Rövid gondolkodás után jön a kissé határozatlan válasz: „ Majd később, még van két nagyfröccsöm.”......... 

0 Tovább

Laikus elsősegélynyújtás?!

Elsősegély doboz

Rutinfeladatnak tűnő riasztás érkezik, fejsérült fiatalemberhez hívnak ki egy helyi gyárba. Kiérkezve huszonegynéhány éves, ereje teljében lévő férfit találunk a megadott helyszínen, aki saját elmondása szerint egy dízelmozdony javítása közben hirtelen megszédült és arcra esett, de eszméletét nem veszítette el. Orrát megütötte, orrjárataiból vér szivárog. Vizsgálatok közben alaposan kikérdezzük, semmiféle ismert betegsége nincs, kórházban nem volt, gyógyszert nem szed. Különösebb panaszt most sem említ, csak annyit, hogy egész nap kicsit gyengének érzi magát. Helyszíni ellátás után a helyi kórház sebészeti ambulanciájára szállítjuk. (Akkoriban kórházunkban még nem működött balesetsebészet.) Átadjuk az ügyeletes orvosnak majd bevonulunk a mentőállomásra.

Körülbelül 2 óra múlva kapjuk a bejelentést, hogy városunkban egy mozdulatlan férfi fekszik az utcán. A megadott helyszínen egy villanyoszlop tövében korábbi páciensünket találjuk hanyatt fekvő helyzetben, eszméletlenül, parittyakötéssel az orrán, saját vérében és hányadékában fuldokolva, valahol az élet és halál között húzódó mezsgyén. Körülötte fiatalok ácsorognak szörnyülködve, látható érdeklődéssel szemlélve, hogy vajon most mi fog történni. Ketten közülük ismerősnek tűnnek, de nem tudom hirtelenjében hová rakni őket, meg aztán nem is érek rá éppen ezen tűnődni. Gyorsan „akcióba lendülünk”, az összeszokott kis csapat szavak nélkül is megérti egymást, percek alatt mentőautóba kerül a beteg. Infúzió bekötése, légutak szabaddá tétele és biztosítása után visszaszállítjuk betegünket a kórházba, átadáskor már inkább a „mezsgye” túloldalán jár mint az innensőn. Rövid idő után rákérdezve kapjuk az információt, hogy a kórházból való távozásunk után nem sokkal elhunyt.
Akkoriban – másodállásban - városunk egyik autósiskolájában oktattam elsősegélynyújtási alapismereteket. Két-három nappal fenti esemény után mentem egy csoportnak a tanfolyam utolsó oktatását megtartani. Ilyenkorra elvileg már mindent tudnia kell a tanulónak, az utolsó alkalom nálam gyakorlásból és némi visszakérdezésből állt, ezek után már a vizsga következik. Az autósiskola tantermébe lépve már egyből tudtam, honnan volt olyan ismerős a két fiatalember a helyszínen: ott ültek a padokban vagy huszonöt társukkal együtt. Korábban meggyőződésem volt, hogy érdemes energiát fektetni a laikusok oktatásába. Attól a naptól már nem. Számtalanszor jut eszembe azóta is, vajon mi lett volna, ha.....
7 Tovább

A "Ruben-kezelés" lehetséges mellékhatásairól (is) :)

A következő történet egy picit "szakmaiul" van, de a lényegét azt gondolom bárki ki tudja hámozni mindenféle egészségügyi ismeret és szakképesítés nélkül is.

Egy este áthívtak a helyi kórház sebészetére, hogy egy osztályon fekvő, eszméletlenné vált beteget kell átszállítani a Megyei Kórházba CT vizsgálatra, majd a vizsgálati eredmény függvényében neurológiai illetve idegsebészeti konzíliumra. Iránydiagnózis: subduralis haematoma (koponyaűri vérzés).
A hordágyra a monitor mellé mindent összekészítünk és viszünk fel magunkkal, hátha eszközös légútbiztosítás vagy egyéb még meg nem történt beavatkozás válik szükségessé. A kórterembe lépve egy nővér és egy öreg róka traumatológus fogad minket a beteg ágya mellett a következővel: "Gyorsan, intubálni kell, már kétszer újraélesztettük!!!!" (?) Közelebb lépünk, szépen köszönünk, majd megkérdezzük mi történt pontosan. A beteg pedig visszaköszön: "Jó estét!"....... Na, ezt sem intubáljuk egyelőre. Kérdezünk, az orvos elmondja, hogy a beteg fejsérülés miatt fekszik az osztályon, hívásunk előtt kétszer is elveszítette az eszméletét 10-15 másodpercre, ilyenkor leállt a légzése is, mire ők "Ruben-kezelésben (?)" (főorvos úr szavaival élve) részesítették. Ekkor vesszük észre az ágy végében, a beteg lába mellett hentergő Ambu-ballont. Első ránézésre ramaty, öreg darab, talán még Lenin kapta általános iskolai ballagására de már ő is használtan, túlfújt maszkkal. De nem ez a legnagyobb gond: az általunk eddig símán csak "idiótabiztosnak" (értsd: nem lehet máshogy összerakni, mint ahogy működőképes) titulált eszköz rosszul van összerakva! A gyengébbek kedvéért "kifejlesztett" "színt a színhez" elvet nem sikerült követniük, így a szelep befelé menő szárára került a maszk, a kifelé menőre pedig a ballon. Tehát a ballon kék vége helyett a maszk fekete végébe illeszkedett a szelep kék vége. Jelen állapotában csoda, hogy nem végzett a beteggel a "Ruben-kezelés" által kiváltott teljes levegőmegvonás. Szerencséje, hogy csak rövid ideig tartó eszméletvesztései voltak, így nem szorult tartós művi lélegeztetésre. Nem mondom ki, de magamban azt gondolom, inkább magához tért gyorsan a szerencsétlen mielőtt belepusztul a gondos orvosi kezelés által kiváltott agyi oxigénhiányba :)
Rászereljük a monitort (ekg, pulzoximéter), átlapátoljuk a hordágyra és indulunk a Megyei Kórházba. Út közben még néhányszor kontaktusképtelenné válik a beteg 10-20 másodpercekre, de levegőt ilyenkor is vesz, EKG-ja nem változik, keringése stabil marad. CT vizsgálat után (melyen egy korábbi frontális koponyatörésen kívül egyéb nem látható) idegsebész és neurológus szakorvos is megnézi a beteget, nekik is bemutatja 1-1 alkalommal mutatványát. Gyors vizsgálat után visszaküldik velünk kis városunk kórházába, ahonnan elhoztuk. Visszafelé már több rosszullétet nem produkál a beteg, végigbeszélgetjük a 35 kilométeres utat.
Mire visszaérünk a kórterembe, már nincs ott az ominózus Ambu-ballon. Remélhetőleg senki sem fog a jövőben "Ruben-kezelésben" részesülni az adott osztályon :)
Stikában készített képeim a ballonról (második képen pirossal bekarikázva a "problémás" rész):

 

0 Tovább

Álmatlanság

Helyszín: háziorvosi ügyelet
Időpont: 20... év ........ hónap ... nap, hajnali 3 óra környéke(!)

A betegek egész nap jöttek, mint az oroszok, vagy a bogarak (talán a fényre, nem tudom), de megállíthatatlanul hömpölyögtek. Aztán mikor sikerült lekapcsolnom a váróban a fénycsöveket utána nem jöttek. (Ez is a fény mellet szól). Vártam fél órát, de sehol senki. Elfogytak volna? Megcsillant némi halovány reménysugár, hogy egy picit végre tudunk pihenni. Beállítottam reggel 7-re ébresztést, ledőltem az ágyba. Mire a fejem a párnára ért már GCS 1-1-1 voltam (hozzá nem értők kedvéért "full eszméletlen"). Talán fél órát ha aludtam, hosszas csengetésre riadtam fel. Aztán még egy és még egy hosszú csengetés. Félálomban kitántorogtam a bejárati ajtóhoz, gondoltam itt minimum valami "félhóttat" hoztak azért a nagy izgalom és a türelmetlen csengetés. Nem nyert. Az ajtóban egy 50 év körüli pasas állt.
- Jó reggelt, mi a baj?
- Nem tudok aludni.
- Tessék?
- Nem tudok aludni.
- De MI A BAJ????
- Nem tudok aludni.
- No akkor jöjjön be, majd kitalálunk valamit.
Pasas be a rendelőbe, doki felébreszt.
Kérdi ő is:
- Mi a baj?
- Nem tudok aludni.
- Miért nem tud aludni?
- Újságkihordó vagyok, holnaptól új körzetben kell kihordanom az újságokat, annyira izgulok miatta.....
- És ebben mi mit tudunk segíteni?
- Nem tudom.

Kicsit beszélgettünk vele, ezt a metódust hívjuk "lelki maszturbálásnak..."
Na jó, mondja a doktor, adjunk neki egy kis Frontint, most beveszi, aztán mire hazaér már el is álmosodik.
Erre a "beteg":
- Ne adjanak ám nekem semmit, amitől elálmosodom! Nem aludhatok el!
- ???Miért???
- Mert egy óra múlva kelnem kell, hordom ki az újságokat.

Kész..... Mit lehet erre mondani?

Csak egyvalamit: VISZONTLÁTÁSRA!

0 Tovább

Kórházi gyakorlat - mentődolgozó módra

Jó, hogy a saját hülyeségemen is tudok nevetni. Természetesen csak utólag.

A '90-es évek harmadik harmadában kötelező kórházi gyakorlatokon vettem részt néhány kollégámmal együtt. Ki volt írva intenzív, szülészet, sebészet, belgyógyászat gyakorlat, hogy csak a főbb irányvonalakat soroljam.

Intenzív osztályon nem engedtek beteg közelébe (még megnézni sem), inkább menjünk be a műtőbe az aneszteziológus mellé, az sokkal érdekesebb. Valóban izgi volt, egy számomra addig teljesen ismeretlen világ, de elég hamar beleuntam. Nem ezért jöttem.

Szülészeti osztályon szintén nem engedtek beteg (szülőnő) közelébe, holott ezért jöttünk, inkább menjünk be a nőgyógyászati műtőbe császármetszéseket nézni. Mentünk, nézegettük a császárokat. Oké, érdekes volt. Egy darabig. Nekünk a helyszínen "szülnünk" kell, nem császározni, jobb lett volna a szülőszobai gyakorlat.

Sebészeti osztályon a főnővér egyből hadrendbe állított minket, szükség volt a munkánkra: bécsi lapokat hajtogattunk egész nap. Vatta, géz, origami technika. Basszus, mindjárt 21. századot írunk, csoda, hogy nem nekünk kellett kuktában kifőzni a készterméket :) Második naptól önként mentünk a sebészeti és a trauma műtőbe........

Kezdtem úgy érezni, hogy a kórház csak műtőkből áll.

Nem értettem, hogy miért nem engednek minket sehol igazi BETEG közelébe.

Aztán eljött a belgyógyászat gyakorlat ideje. Na végre, ezek nem operálnak! Lezsíroztuk, hogy a gyakorlatot hadd töltsük a kardiológián, ahhoz mégiscsak van egy koronária őrző, ott még akár izgalmas is lehet. Rendben, mehetünk a kardira.

Reggel nagyvizit, végigjártuk a kórtermeket, meghallgattuk a kórtörténetüket, vizit után még egy-egy kórtermet is kaptunk, hogy ott aztán kiélhetjük a mindenféle kíváncsiságunkat. Méregettük a vérnyomásokat, pulzust számolgattunk, EKG-kat készítettünk, se az orvosok, se a nővérek nem zrikáltak fölöslegesen, hagytak kibontakozni. Aztán eljött a reggeli gyógyszerelés ideje. Felkaptam egy gyógyszeres dobozkát, rohantam be Kovács nénihez. Kérdeztem, egyenként szokta-e bevenni a gyógyszereit, vagy jöhet egyszerre több is. Mondta, hogy az egész adagot egyben nyeli le. Kezébe borítottam a gyógyszeres dobozka tartalmát, hát lett bizony jó maréknyi tabletta, kapszula meg egyéb. (Gondoltam a reggelit már meg is spóroltuk, ennyi kegyszer után már biztosan nem fér bele egy fél kifli sem.) Mondja Kovács néni, hogy nem szokott ő ilyen sok gyógyszert kapni reggelente. Mondom neki ez van, ezt rendelte a doktor, be kell venni. Nézegeti tovább, azt mondja, a kicsi rózsaszínből ő reggel csak egyet szokott kapni, most van három is, a kéket meg délben és este szokta kapni, most meg ott van kettő a markában. Kezd idegesíteni. Kovács néni, ne tessen itten akadékoskodni, ez nem kívánságműsor, ha ezt rendelte a doktor akkor ezt kell bevenni, másként sosem fog meggyógyulni és hazamenni. Fogja és az összeset egyben begyömöszöli a szájába. Már nyúl a vizespohárért, hogy lekísérje a gyógyszereket, mikor pillantásom a kezemben tartott dobozkára esik. Rajta 3 szó körben: "reggel", "délben" és "este"......

Kovács néni, köpje ki gyorsan, nehogy lenyelje! Nem érti, de kiköpi a tenyerébe. El kell fordulnom röhögni. Belerakatom vele az alig használt gyógyszereket egy PZS-be és visszaviszem a pulthoz. Nem tudom hogyan adjam elő a történteket, hogy ne nézzenek tök hülyének. Végül sikerül kivágnom magam valahogy.

Így utólag már értem, miért küldtek mindenhol a műtőbe. Ott legalább elácsorgunk, kárt nem teszünk senkiben és papíron a gyakorlat is le van töltve.....

Azt szoktuk mondani "szakmai berkekben", hogy "gyóccert csak gazdagon". No, ez sem mindig igaz :)I

1 Tovább

Hol van már a mentők megbecsülése?

Pár éve történt ugyan az alábbi eset, de megírtam még azon melegében, amíg pontosan emlékeztem minden szóra.

Húzós napunk volt, gyakorlatilag az egész napot tengelyen töltöttük. Próbáltuk tolerálni a háziorvosoktól, házi gyermekorvosoktól, kórházi kollégáiktól valamint a betegektől és hozzátartozóktól (na jó, egy részüktől, mert ugye tisztelet a kivételnek) megszokott mindennapos baromságokat, szakmaiságtól teljesen mentes megnyilvánulásokat. Egy beutalőt jól megmosolyogtunk egymás között (sikerült feldobnia a délelőttünket), vigyorogtunk kicsit a hozzátartozókon, húztuk magunkat a ránk osztott feladatok "minőségén", de összességébe véve telt a nap.
Aztán borult a jókedv pár perc alatt.
Este 7 óra előtt hívást kaptunk lábsérült fiatalemberhez. Nem is volt messze, 3 perc alatt a helyszínen voltunk. A megadott házszám mellett megállva az udvaron egy 25 év körüli, nálam jó fejjel magasabb félkreol (amolyan kis országunk túlső feléből nagy mennyiségben környékünkre szakadt vendégmunkásféle) fiatalember és egy középkorú, hasonló jellegű hölgy üldögél. Elindulok a kapu felé, a fiatalember velem szemben szintén elindul. Sántikálva ugyan, de jön. Rövidnadrágja látni engedi, hogy egyik bokája és lábszárának alsó harmada lényegesen vastagabb az ellenoldali végtagnál. Mire a kapuhoz érek, már kérdezem is az ilyenkor szokásos litániát (jobb minél előbb túlesni a formaságokon és a pontos kórelőzmény felvételén). Szoktuk volt mondani, hogy a jó anamnézis fél diagnózis, meg időt is nyerünk vele stb. stb...... A következő párbeszéd zajlik közöttünk (én indítottam a beszélgetés fonalát):
- Jó napot kívánok, mi történt?
- Leestem a munkahelyemen a lépcsőn és alám fordult a lábam. (Cigarettával az arcban.....)
- Mikor történt mindez?
- Körülbelül 4 órája.
- Hol dolgozik?
- Az nem tartozik ide.
- Oké, rendben. Hogyhogy csak most hívott ki minket?
(Ekkor már arrogánsan, kiabálva, sőt inkább hőzöngve jön a válasz:)
- Délután már ültem másfél órát a baleseti ambulancia előtt, de nem hívtak be úgyhogy hazajöttem és most mentőt hívtam. Szartak rám.
- Persze, mert sok dolguk volt. Mi is egész nap hordtuk zsinórban a sérülteket, láttuk, hogy teli volt a váró.
- Akkor mi a f.sznak fizetem a tébét, mondd meg, mi a f.sznak? He? (Egyre hangosabban, már üvöltve, magából kifordulva....)
- Kedves Uram, egyrészt a tébét nem nekem fizeti, és a többi ember aki ott ült békésen sorban, szintén mind fizeti. Sajnos ha sok a beteg egy orvosra, akinek ráadásul egyéb kötelezettségei is vannak a kórházban (műtő, osztályos munka stb.) akkor bizony gyakorta várni kell. Másrészt nem emlékszem rá, hogy megittuk volna a pertut, kérem ne tegezzen. én sem tegeztem le magát, úgyhogy maradjunk meg a magázódásnál. Harmadrészt meg ne beszéljen velem ilyen hangnemben, én is normálisan szólok magához.
Erre jön a válasz üvöltve, fél méter távolságból a pofámba, állott borszagú lehellet kíséretében:
- Ki a f.sz vagy te? Fa.......pó g..i, húzzatok el a k.....a anyátokba!
Nekem itt elszakadt a cérna. Ez már sok, ilyen patkánnyal nem vagyok hajlandó még tovább diskurálni sem, nemhogy megvizsgálni, esetleg el is látni a nyomorult, hőzöngő, tiszteletlen, gerinctelen férgét. Életveszélyről szó sincs, úgyhogy nem sokat agyaltam. Egy lendülettel szó nélkül hátat fordítok, beülök a mentőautóba és mondom a gépkocsivezető bajtársamnak, hogy induljunk. El is megyünk a helyszínről, irányításnak rádión jelzem a minket ért atrocitást és a tényt, hogy nem vagyok hajlandó ellátni ezt a "beteget". Bemegyünk az állomásra. A dühtő remeg kezem-lábam.
Mi történt a világgal? Hogyan van az, hogy egyre több az arrogáns, lekezelő alak és egyre többen szidalmazzák akár az anyámat is? Hiszen én nem szórakozásból mentem oda, ő hívott ki minket, mert szüksége volt ránk. Hol van a tisztelet, a megbecsülésünk?
Sajnos egyre inkább ez lesz a tendencia, napról napra több az ilyen jellegű élményünk.
Egy-egy ilyen eset (beteg?) után kérdezi meg magától újra meg újra a mentődolgozó: Miért csinálom én ezt? Mi a jó ebben? A kórházban belénk rúgnak, a betegek elküldenek, a hozzátartozók okosabbak nálunk, jobban tudják kinek-mikor-mit kéne adnunk és hogyan kéne ellátnunk és természetesen mindenkinek végtelen mennyiségű joga van, nekünk meg egyre több kötelességünk.....
Pedig mi csak szeretnénk nyugodtan, normálisan végezni a munkánkat. Életeket menteni, gyógyítani. Azt csinálni amit szeretünk és ami sokunknak nem csak a hivatása, hanem túlzás nélkül állíthatom, az élete is egyben....... (Természetesen azt már csak zárójelben merem megjegyezni, hogy mindezt fizetésnek csúfolt havi zsebpénzért, amennyiért "tisztességesebb" ember reggel ki sem száll az ágyból.)
Azt hiszem erre (is) szokták mondani, hogy ( elnézést a szóhasználatért, de klasszikusokat csak pontosan) "aki kurvának szegődött, annak baszni kell"........
Torrentének is lenne rá egy jó mondása, de ennyi csúnya szót nem akarok felhalmozni egy posztba :)
Ui.: Este átmentem "második műszakba" éjjelre, a másik, kórházi munkahelyemre. Beszaladtam a baleseti ambulanciára, ahol elmeséltem az ügyeletes személyzetnek a sztorit és jeleztem nekik, hogy esetleg meg fog jelenni a sérült ellátásra. Reggel érdeklődtem náluk, addig nem érkezett meg.....

3 Tovább

Egy picit más vizek, de még mindig egészségügy.....

Látom, hogy tegnapi posztom 24 óra alatt olyan látogatottságot ért el, amire nem is mertem volna gondolni. Ezek szerint érdemes megosztani a gondolataimat, vannak, akiket érdekel a téma.

Hát, akkor hajrá, csapjunk a húrok – akarom mondani a billentyűk közé -, „bloggerkedjünk” ezerrel!

Mai eszmefuttatásommal egy kicsit más vizekre készülök evezni. Na nem túl messze, maradok azért az egészségügy berkeiben.

Régebben azt hittem, hogy minden idióta a mentőknél csapódik le, de be kell látnom, hogy tévedtem. Csak egy része. A maradék az ügyeleten. Tettem néhány érdekes megfigyelést három év tapasztalatai alapján. Hivatalos statisztikát még nem készítettem ugyan a beteganyagunkból ilyen-olyan „nem hivatalos” szempontok szerint (bár készülök rá, talán majd akkor, ha semmi más dolgom nem lesz), de így is körvonalazódik néhány megdöbbentő dolog.

Első körben néhány szó a háziorvosi ügyeletről: elvileg ez egy sürgősségi betegellátási forma. Feladata, hasonlóan a mentőszolgálathoz, akut (értsd: frissen kialakult) kórképek ellátása. Nem feladata több napos, esetenként több hetes, krónikus betegségek ellátása, nem feladata mindenféle csip-csup nyavaja azonnali ellátása, ahogyan a beteg által rendszeresen szedett gyógyszerek felírása sem.

A nálunk megforduló betegeknek nagyon nagy jóindulattal is csak maximum 10 százaléka az, aki valóban ügyeletes orvosi ellátásra szorul. De ehhez a 10 százalékhoz valóban nagy jóindulat kell!

A maradék 90 százaléknyi beteganyag a következő "rétegekből" épül fel:

1. réteg: akikről írásaimban még szólni fogok többször is, ők a "társadalom perifériája", leginkább az az etnikai kisebbség (milyen hülye szó, lassan már többen lesznek, mint mi...) - persze mindezt úgy szeretném ide leírni, hogy a legkevésbé se tűnjek rasszistának. Ezen a rétegen belül is van mindenféle népség.

Van ugye a "magyar" roma, akinek ritkán van érvényes biztosítása, de leginkább nincs. Hiába van TAJ kártyája, az általában érvénytelen, tekintettel arra, hogy sz....k fizetni a "tébét".

Aztán van a külföldi állampolgárságú, magyarul beszélő, kis hazánkban bejelentés nélkül tartózkodó, Ausztriában feketén dolgozó roma, akinek sem Magyarországon, sem Ausztriában, sem Romániában nincs érvényes betegbiztosítása. Magyarországon általában még lakcímigazoló kártyájuk sincs, 10-15-20 személy lakik együtt egy-egy komfortosnak nem nevezhető, fűtetlen, közművesítetlen szobában (esetleg lakásban). Áram maximum akkor van a lakásban, amikor sikerül egy villanyoszlopról ideig-óráig lopni egy szintén lopott dróton keresztül. Vizük sincs, azt a közterületi kutakból szerzik be kaniszterekben, amiket vagy az autójuk csomagtartójában, vagy egészen egyszerűen babakocsiban szállítanak haza.

A hasonlóság közöttük az, hogy minden szirszar nyűgjükhöz ügyeletet vagy mentőt hívnak. Nem számít, hogy a torkuk fáj, megcsípkedte őket 3 napja néhány szúnyog, vagy éppen súlyos 37,2 fokos hőemelkedésük van, ők azon nyomban lakáson akarják ellátatni magukat. Ha nem megy ki első szóra a mentő, akkor hívják az ügyeletet, vagy fordítva. A másik hasonlóság, hogy napi rendszerességgel jelentkeznek. Csoportosan jelennek meg, erőszakosan és agresszíven lépnek fel az ellátóval szemben, egyenként legalább 5 halálos betegség tüneteit észlelik magukon, büdösek, koszosak, nem érdekli őket, hogy nincs biztosításuk és neki természetesen jogaik vannak!!!!!

2. réteg: egy érdekes embertípus, én csak "kinndógozokosztrákba" típusnak hívom őket. Ismertetőjelük, hogy általában valamilyen nagy autóval érkeznek, mindig késő este (vagy éjszaka), az autóban bömbölő "nótárméri" hangja hamarabb odaér hozzánk fél perccel, mint maga az autó, általában szorosan a bejárat elé parkolnak (ami elvileg ugye a mentők számára fenntartott hely), nehogy akár csak egy méterrel többet is kelljen gyalogolni, vastag aranyfuksz jól láthatóan kilógatva pulcsi vagy póló elé, laza mozdulatok, anyósülésen hidrogénszőke cicababa stb. stb. Őket mindig azonnal el kell látni, E-cardot lobogtatnak, van ugyan a sógóréknál háziorvosuk, de ott is sorba kell állni, meg aztán ott ők "csak egy magyar", itt viszont ő a "kinndógozokosztrákba" csávó.

3. réteg: leginkább szipirtyókból (vagy ha úgy jobb, vénasszonyokból) áll, akik beillesztik a vasárnap délelőtti vagy délutáni programjukba (a temetőbe menés meg az unoka meglátogatása közé) a doktorhoz való beugrást (persze ingyé' busszal, naná), vérnyomás és vércukor megméretése céljából. Felveszik a legszebb ruhájukat és cipőjüket, egy kis fuksz meg egy kis smink kiegészítésnek, aztán piszokul ráérnek.

4. réteg: ebből van a legtöbb (az ügyeleti rendelőbe személyesen érkező betegek kb. 80 százaléka) - hihetetlen, de 800 méteres körzeten belül lakik! Szeretnék egyszer csinálni egy nagy parafa táblát, amin rajta van kis városunk térképe, és pici gombostűket szúrkodni a betegek lakóhelyének megfelelő pontra. Biztosan érdekes lenne a végeredmény!

Ami leginkább megdöbbent, az mégsem a beteganyag! De nem ám! Hanem a finanszírozás!

Finanszírozás szempontjából 3 féle beteget különböztetünk meg: akinek érvényes a TAJ száma, akinek érvénytelen a TAJ száma, és akinek nincs TAJ száma. Ebbe az okfejtésembe a külföldi, E-carddal rendelkező vagy nem rendelkező betegeket most nem venném bele, megmaradnék a TAJ számoknál.

Ha valaki rendesen fizeti a tébét (mint például én, meg a hozzám hasonló emberek), akkor annak a TAJ száma "elzöldül" az OEP szerverén történő online ellenőrzéskor. Ez jelenti az érvényes biztosítási jogviszonyt. Ha valakinek ellenőrzéskor piros szín jelenik meg, az azt jelenti, hogy létező TAJ számmal van dolgunk, ami valaha érvényes volt, de jelenleg nem fizet a "tulajdonosa" tébét, így elvileg érvénytelen. (Van még egy variáns, amikor barna lesz, de az általában a már nem élő beteg érvénytelenített TAJ száma, ezzel megint csak nem foglalkoznék).

Namármost. Normál esetben ennek a rendszernek úgy kéne működnie, hogy akinek zöld a TAJ száma, annak ingyé' jár az ügyeleti ellátás (is). Akinek piros, azt is ingyé' kéne ellátni, de az ellátással egyidejűleg adni kéne neki egy értesítőt (ez meg is történik), amivel az illető az egészségbiztosítónál 2 héten belül rendezheti az elmaradását. Amennyiben határidőn belül rendezi, és vissza is igazolja felénk, úgy neki is ingyé volt az ellátás. (Persze az ingyé az valójában nem ingyé, ez úgy értendő, hogy az OEP az ellátó felé finanszírozza). Akinek nincs TAJ száma / érvényes E-Cardja, annak az ügyeleti ellátás rendelőben jelenleg 7200, a helyszíni ügyeleti ellátás 9000 kemény magyar forintjába kerül (tőlünk kicsit nyugatabbra többszász eurós összegről tudok, de ez most más tészta).

Térjünk vissza a piros TAJ számhoz. Szóval, ha az illető 2 héten belül nem igazolja felénk, hogy rendezte a biztosítotti jogviszonyát, akkor elvileg jogosultak vagyunk kiszámlázni felé az imént említett összegek valamelyikét. Mondom, ELVILEG! Ugyanis, mint megtudtam - nem mástól mint az OEP-től - (na most kapaszkodjon meg mindenki, aki tébét fizet közülünk!) ha nem rendezi, az OEP akkor is finanszírozza az ellátását! Mikor ezt megtudtam, egyből megfogalmazódott bennem a nem túl költői kérdés: akkor én mi a BÜDÖS FRANCNAK FIZETEM? Ugyanaz az ellátás jár mindenkinek, akinek egyszer valaha volt egy érvényes TAJ száma, mint nekem? Na ebbe még egy jóléti társadalom és annak az egészségügyi ellátó rendszere is belebukna! Hát csoda, hogy itt tart ez az ország és itt tart a magyar egészségügy? (Mindamellet, hogy a rendszerváltás óta az összes hatalmora kerülő párt szanaszét lopta / lopja magát - de ebbe nem mennék bele, a politika nem az én asztalom.)

Mára ennyi dühöngés szerintem elég is lesz. Ha lesz hozzá időm és türelmem, akkor rövidesen újra jelentkezem, sok  minden történt az elmúlt időszakban is, ami megérne néhány sort :)

0 Tovább

Suvasztás, suvitisz, suvasztitisz

Aki dolgozott a mentőknél akár csak egy rövid ideig is, az tudja, hogy a munkánk egy része egészségügyis szlenben "suvasztás", vagy kissé latinosítva "suvítisz". Mit is jelent ez? Amikor a hozzátartozók az idős, krónikus beteg, nagyobb részt ágyhoz kötött, otthoni ápolást igénylő nagyszülőt, szülőt vagy egyéb családtagot próbálják meg általunk becsempészni pár napra a kórházba. Esetenként sikeresen. Ezek a suvasztásos merényletek gyakran a háziorvos hathatós segítségével történnek, aki valami súlyos, azonnali ellátást igénylő kórképet vél felfedezni az egyébként hosszabb ideje változatlan állapotú betegénél, valószínűsíthetően némi készpénz vagy egyéb anyagi jó vakító hatása miatt. A suvasztás megjelenése ünnepek (Karácsony, szilveszter), hosszú hétvégék előtt lényegesen gyakoribb, mint az év egyéb időszakaiban. Ami miatt ez gondot jelent az az, hogy még jobban leterheli az amúgy is pengeélen táncoló Mentőszolgálat véges kapacitását, ezzel egyidőben természetesen a sürgősségi betegellátó helyek, osztályok, ambulanciák is sok indokolatlanul beszállított beteggel kénytelenek foglalkozni.
Az elmúlt néhány hét beteganyagából ragadtam ki egyet, hogy megmutassam az "aggódó hozzátartozók" rafináltságát.

Az eset ugyan nem egyedi, de senkinek nem javaslom otthoni kipróbálást :)

Délután 4 óra előtt 2 perccel (az orvosi ügyelet 4-kor kezd!) mentőállomásunktól 15 kilóméterre lévő faluba indítanak, 86 éves néninek nagyon fáj a hasa. Háziorvos nem elérhető, meg aztán a bejelentő szerint a beteg gyakran jelentkező hasi panaszai csak a sürgősségi ambulancián gyógyíthatóak (?). Irányítás egyből ráharapott. Engem leginkább az zavart, hogy utolsó kocsiként voltunk benn az állomáson, a rajtunk kívül szolgálatban lévő másik két mentőegység éppen betegnél volt. Na mindegy, ha menni kell akkor menni kell, go. Kiperzselünk, megérkezünk. A ház előtt a nagykapu már nyitva, hogy be tudjunk egyből tolatni az udvarra (micsoda rutin - itt már nem mi vagyunk az elsők! Ja, nem is mondtam, a nyitott nagykapu esetenként már kórjelző lehet suvasztásra!). Nem tesszük meg, megállunk az utcán. Majd ha kell akkor betolatunk, nem rontunk ajtóstól - akarom mondani hordágyastól - a házba, mert ugye a mentődolgozó sem lopta a derekát meg az ízületeit, hogy mindenkit cipeljen.
Belépünk a házba, aggódó hozzátartozó kiséretében irány nagymami szobája. A szobában egy ágy, benne nagymami, aki hangos köszönésünkre "de jóképű fiatalemberek jöttek értem" szavakkal köszön vissza.

A diskurzus:
- Csókolom! Mi a baj?
- Hát már nagyon régóta fáj mindenem.
- De most aktuálisan mi a baj, aranyoskám?
- Mindig fulladok már nagyon régóta (laposan hanyatt fekve, teljes "jólétben").

Hozzátartozóhoz fordulok, aki valószínűleg a lánya.
- Mi történt, miért hívtak minket?
- Nagyon fáj a mama hasa.

Nagymamit kérdezem:
- Fáj a hasa?
- Nem.

Ismét a hozzátartozónak:
- Nem fáj a hasa.
- De tegnap este fájt.
- De azt mondja, hogy most nem fáj.
- Meg tegnap este remegett a keze.
- De most nem remeg. Vagy maga szerint remeg?
- Nem.
- Akkor mi a baj, ami miatt kihívtak minket?
- Fáj a hasa.

Egy-null oda. Erre nincs mit mondani. Megnézem a hasát, megnyomkodom, semmi különös. Nem fáj. Mama mosolyog és csacsog. Semmi olyasmit nem találunk, ami miatt nekünk itt kéne lennünk.

Ismét a hozzátartozóhoz:
- Adtak neki valami gyógyszert?
- Nem.
- Tudja, ha valakinek fáj valamije, előszőr meg kell próbálni fájdalomcsillapítót adni neki. Ha görcse van akkor görcsoldót, ha láza akkor lázcsillapítót. Ilyen egyszerű.
- De a mamát csak infúzióval lehet meggyógyítani.
(Előző ambuláns lapok alapján Algopyrin - No-spa kombináció. Bonyolult.)
- Miért nem hívták ki a háziorvost?
- Konferencián van.
- Helyettesítő háziorvos, ügyelet?
- ????????
- Jó, akkor mamát bevisszük a sürgősségi ambulanciára.

Mire a mama:
- Be kell menni a kórházba?
Hozzátartozó:
- Igen, mama, be kell menni.

Mondom neki, hogy mi kivisszük gyorsan a táskát a mentőautóba, addig adjon a mamára köntöst. Közben kiültetjük az ágy szélére. Szépen ki is ül, se szédülés, se egyéb bonyodalom. Kicsit fel is állítjuk próbaképpen az ágy mellé. Flottul megy minden.
- Nem viszik ki hordágyon?
- Nem.
- De a mama nem tud járni!
- De tud.
- De szédül.
- Nem baj, ketten megfogjuk. Majd kiszédölög az autóig ott meg úgyis leültetjük.
- De hányingere lesz.
(Majd legfeljebb hányva jön ki az autóhoz, gondolom magamban vigyorogva.)
- Itthon is hordágyon cipelik WC-re meg ide-oda?
- Nem.
- Akkor jó.

Itt már azért egy-egy az állás, de inkább kettő nekünk :)
Kivisszük a táskát, lekísérjük mamit a mentőautóhoz, szebben sétál mint mi.
Mellettünk sétál a hozzátartozó, arca rákvörössé vált közben és dühös kifejezést öltött. Meg is kérdezi tőle a gépkocsivezető kolléga, mi a baja. "Biztosan felment a vérnyomásom" - válaszolja.
Nekem is.
Sebaj, ezen is túl vagyunk. Kettő-egyre letudtuk a napi betevő "meccsünket", ez némi jó érzéssel tölt el, így azért kicsit könnyebb tolerálni a suvasztást.

Kórházba érkezve irányítás jelzi rádión, hogy sürgős feladatot ad, igyekezzünk a beteg átadásával. Igyekszünk, de így most 7 perc késéssel tudunk csak indulni egy sérülthöz......

12 Tovább

A kezdetekről és rólam

1993-ban érettségi után, alig 18 évesen kerültem a Országos Mentőszolgálat egyik kisvárosi mentőállomására mentőápolóként. Szinte még gyerekfejjel csöppentem bele egy új, számomra addig teljesen ismeretlen világba. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt, mégis tetszett. Az akkori és mai egészségügyi ellátó rendszer – köztük a Mentőszolgálat - számtalan hibája és hiányossága ellenére hamar megszerettem ezt a pörgős, kihívásokkal teli, változatos munkát.

22 év mentőzés, 5 év intenzív osztályos munka és 3 év háziorvosi ügyeleti szolgálat után döntöttem úgy, eljött az idő, hogy közkinccsé tegyem "memoáromat" az inteneten. Pénzembe nem kerül, ahogy időm engedi, majd szép lassanként megírogatom.

Közhely, de igaz: nincs két egyforma eset. Rájöttem, hogy a legnagyobb meglepetéseket nem a betegségek tudják szerezni számunkra, hanem az emberek – legyen szó betegről, hozzátartozóról vagy ellátóról.

A történetek valódiak, még ha olykor hihetelennek tűnnek is. A személyiségi jogok védelme érdekében a „szereplők” nevét természetesen megváltoztattam, a történések pontos helyszíne és időpontja rejtve marad az Olvasók előtt! Jó szórakozást bejegyzéseim olvasgatásához :)

0 Tovább

Életmentő Blog

blogavatar

Közhely, de igaz: nincs két egyforma eset. Rájöttem, hogy a legnagyobb meglepetéseket nem a betegségek tudják szerezni számunkra, hanem az emberek – legyen szó betegről, hozzátartozóról vagy ellátóról. A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az elsőben nem vagyok biztos :)

Utolsó kommentek

Címkefelhő

életmentő (19),mentő (17),mentők (16),mentőszolgálat (4),életmentés (3),eszméletlen (3),sürgősségi ellátás (3),sürgősségi betegellátás (2),részeg (2),ittas (2),egészségügy (2),sérült (2),orvosi ügyelet (2),csacskaság (1),durva (1),vasút (1),kórház (1),telefon (1),sérülés (1),kézroncsolás (1),üvegasztal (1),bejelentés (1),tél (1),szülés (1),hívás (1),kommunikáció (1),terhesség (1),hideg (1),kutyaszar (1),karambol (1),baleset (1),vonat (1),mentős (1),csakra (1),alternatív gyógymód (1),csontkovács (1),kuruzslás (1),aura (1),íriszdiagnosztika (1),mágneses karkötő (1),pi víz (1),paleo diéta (1),hegyikristály (1),orvoslás (1),EBM (1),vér (1),köszméter (1),szótár (1),beteg (1),taxi (1),taxisblokád (1),Budapest (1),útlezárás (1),demonstráció (1),uber.hu (1),magyar (1),tróger (1),Kovács néni (1),kórházi gyakorlat (1),gyógyszer (1),furulya (1),sintérek (1),fogfájás (1),oktatás (1),fejsérült (1),laikus elsősegélynyújtás (1),éjszaka (1),amerikai pite (1),zenetábor (1),oep (1),tébé (1),társadalombiztosítás (1),tb (1),finanszírozás (1),megbecsülés (1),mentés (1),életmentők (1),tisztelet (1),álmatlanság (1),frontin (1),nysa mentőautó (1),alkoholmérgezés (1),alkoholista (1),kocsma (1),életmentő életmentők életmentés mentőszolgálat egészségügy háziorvosi ügyelet orvosi sürgősségi ellátás (1),fosás (1),kiégés (1),egészségkultúra (1),Európa (1),hányás (1),agyi oxigénhiány (1),mellékhatás (1),bélelzáródás (1),SBO (1),sürgősségi ambulancia (1),hajnal (1),sebészet (1),belgyógyászat (1),szelep (1),ambu ballon (1),ruben kezelés (1),burn out (1)

Feedek

Követők

életmentő

Blog ajánló

impinki

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.